Aus. Open: egy lépésre a 21. Grand Slam-tornagyőzelem – 2019 után ismét döntős Nadal

SZ. R.SZ. R.
Vágólapra másolva!
2022.01.28. 08:11
null
Rafael Nadal már a döntőben az Australian Openen (Fotó: AFP)
Magabiztos játékkal, négy szettben 6:3, 6:2, 3:6, 6:3-ra legyőzte az olasz Matteo Berrettinit a 20-szoros Grand Slam-győztes Rafael Nadal az Ausztrál nyílt teniszbajnokság (Australian Open) elődöntőjében, így bejutott a vasárnapi döntőbe.

NAGYSZERŰ VOLT A KEZDÉS

Rafael Nadal már Berrettini első adogatását 15-re elvette, míg a sajátjait legrosszabb esetben is 30-ra hozta, így 5:3-nál az első szett megnyeréséért adogathatott a spanyol klasszis. Olasz ellenfele ekkor összekapta magát, 40–0-ról visszajött egyenlőig, de két magabiztos ponttal lezárta a játszmát a spanyol teniszező.

A második szett még ennél is könnyebben sikerült Nadalnak, hiszen Berrettini ahogy az elsőben, úgy a másodikban is rögtön az első adogatását elbukta, majd hiába hárított 2:0-nál három bréklabdát, a negyediket már nem tudta, így 3:0-s hátrányba került. A spanyol viszont tovább folytatta magabiztos adogatójátékát, így ezt a szettet is behúzta, 6:2-re.

Az első két játszmában Berrettini nem találta önmagát, hiába nyerte meg az elsőben az első szerváinak a 81 százalékát, a második adogatások mögül csupán 13 százalékos volt – nyolc próbálkozásból csupán egyszer nyert ő pontot. A második szettben az első szerváit sem tudta olyan hatékonysággal megnyerni – csupán 57 százalékban – és a második ütések mutatója sem javult. Ennek betudhatóan hiába ütött egymaga kilenc ászt, nem okozott nagy gondot Nadalnak – ráadásul a két szettben még 24 ki nem kényszerített hibát is ütött.

BERRETTINI UTOLSÓ REMÉNYSUGARA

A harmadik játszmában az olasz továbbra sem tudott meggyőzően adogatni, első két kezdését csupán 40-re tudta hozni, de 3:3-nál sikerült neki semmire lezárnia a saját adogatását, majd a második bréklabdáját kihasználva 15-re elvenni ellenfele kezdését. Ekkor mutatott először egymás után három alkalommal magabiztos játékot Berrettini, a szettért való adogatáskor nem remegett meg a kezdése, semmire hozta a harmadik szett kilencedik gémét, így 6:3-as sikerével szépíteni tudott.

Nadal játéka nem feltétlenül esett visszább ebben a szettben, hiszen 69 százalékban így is hozni tudta az első szerváit – az elsőben 70, a másodikban 64 százalékot produkált –, azonban második szerva mögül csak a pontok 40 százalékában volt sikeres. Ezzel szemben Berrettini 19 első szervájából 16-ot megnyert (84 százalék), míg második adogatás mögül 11 pontból 6-ot behúzott, ez pedig elég volt ahhoz, hogy megfogja Nadalt.

MÁR NINCS VISSZAÚT

A javuló szervák miatt felcsillanhatott Berrettini szeme, és jó eséllyel pályázott arra, hogy ledolgozza szetthátrányát. Az első gémben rögtön megszorongatta Nadalt – a spanyol csak 30-ra tudta hozni saját kezdését –, míg a saját adogatásait 3:3-ig semmire hozta az olasz. Ekkor azonban megtört benne valami, 30–15 után bréklabdához jutott Nadal, s noha az elsőt még hárította Berrettini, a másodikat már nem tudta. A spanyol pedig köszönte a lehetőséget, 5:3-nál 40–15-nél az első mérkőzéslabdáját kihasználta, így 2019 után ismét döntőbe jutott az Australian Openen.

RAFAEL NADAL MÉRKŐZÉSLABDÁJA

Az utolsó játszma érdekessége, hogy Berrettini az egyik legjobb mutatóját hozta adogatásban – első szerva után 80, másodikat követően 70 százalékban nyert pontot, ráadásul kettős hibát sem ütött –, azonban Nadal az első szervákat tekintve még erre is rá tudott tenni egy lapáttal – 85 százalékban hozta az első adogatásait.

Rafael Nadal pályafutása során öt alkalommal (2009, 2012, 2014, 2017, 2019) jutott döntőbe az Australian Openen, amelyből csupán egyet tudott megnyerni, még 2009-ben.

ELLENFÉLRE VÁRVA

Rafael Nadal könnyed győzelmét követően ellenfélre vár, az Ausztrál nyílt teniszbajnokság döntőjében a görög Sztefanosz Cicipasszal vagy az orosz Danyiil Medvegyevvel csap össze. Az orosszal eddig négy alkalommal találkozott, és háromszor nyert, azonban a legutóbbi meccsüket 2020-ban az ATP-vb elődöntőjében elveszítette. A görög ellen kilencszer lépett pályára, hétszer győzött, de tavaly például épp Cicipasz állította meg a negyeddöntőben a spanyolt.

Az orosz és a görög összecsapását magyar idő szerint 9.30 órától kezdik.

AUSTRALIAN OPEN (kemény pálya, 75 000 000 ausztrál dollár)
FÉRFI EGYES, ELŐDÖNTŐ
Nadal (spanyol, 6.)–Berrettini (olasz, 7.) 6:3, 6:2, 3:6, 6:3
KÉSŐBB
9.30:
Cicipasz (görög, 4.)–Medvegyev (orosz, 2.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik