Aus. Open: a negyedik kiemelt kettős búcsúztatta Babosékat

Vágólapra másolva!
2023.01.22. 08:46
null
Babos Tímea Kristina Mladenoviccsal a nyolcaddöntőben búcsúzott női párosban az Australian Openen (Fotó: Földi Imre)
Babos Tímea oldalán a francia Kristina Mladenoviccsal két sima szettben kikapott a negyedik helyen kiemelt Storm Hunter, Elise Mertens ausztrál, belga kettőstől a kemény pályás ausztrál nyílt tenisztorna női párosának nyolcaddöntőjében, ezzel már nincs versenyben magyar teniszező az Austalian Openen.

 

Az Australian Openre újra összeálló Babos–Mladenovic kettős az első gémet ugyan még megnyerte, de második szervajátékánál már brékelni tudott az ausztrál, belga páros, amely az első játszma végén semmire hozta saját adogatását, majd egy újabb brékkel szettelőnybe került.

A második játszmában Babosék végig lépéshátrányban voltak, majd Mertensék megint el tudták venni a magyar, francia páros adogatását, melyet ugyan 4:2 után visszavettek, de Mertensék is brékeltek, így végül egy óra 13 perces mérkőzésen győztek 6:3, 6:3-ra.

Babosék búcsújával már nincs versenyben magyar felnőtt teniszező az Australian Openen.

Ahogy a juniorok között sincs, hiszen a 10. helyen kiemelt Udvardy Luca a 64 között két szettben – 6:3, 7:6 (7–5) – kapott ki a bolgár Roszica Dencsevától.

AUSTRALIAN OPEN, MELBOURNE (76.5 millió dollár, kemény pálya)

NŐI PÁROS
NYOLCADDÖNTŐ
Hunter, Mertens (ausztrál, belga, 4.)–Babos, Mladenovic (magyar, francia) 6:3, 6:3

JUNIOR AUSTRALIAN OPEN
LÁNY EGYES
A 32 közé jutásért
Dencseva (bolgár)–Udvardy L. (magyar, 10.) 6:3, 7:6 (7–5)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik