ATP-vb: Zverev legyőzte Medvegyevet a döntőben

MTI, K. T. I.MTI, K. T. I.
Vágólapra másolva!
2021.11.21. 18:30
null
Zverev másodszor ünnepelhet ATP-vb-címet (Fotó: AFP)
Alexander Zverev győzelmét hozta a férfi teniszezők idényzáró versenye, a torinói ATP Finals világbajnokság. A 24 esztendős német két szettben, 1 óra és 16 percnyi játék után múlta felül a címvédő Danyiil Medvegyevet. Zverev másodszor nyert az ATP-vb-n, 2018-ban Novak Djokovicsot tudta legyőzni a fináléban.

 

A két 198 centis játékos a héten már találkozott egymással a csoportkörben, akkor Medvegyev döntő szett rövidítésben gyűrte le riválisát, sorozatban ötödször.

A fináléban az olimpiai bajnok Zverev 2:1-nél elvette az egy pillanatra megingó orosz adogatását, és mivel ezután a moszkvai teniszező bréklabdáig sem jutott el, 32 perc alatt hozta a nyitó szettet.

A folytatásban a hamburgi játékos – aki az elődöntőben a világelső Novak Djokovicsot búcsúztatta – rögtön brékelt, ami sorsdöntőnek bizonyult: Medvegyev legfeljebb 40:40-ig jutott el fogadóként, a német pedig nyolcadik ászával lezárta az 1 óra 16 perces meccset. Zverev 2018 után másodszor emelhette a magasba a trófeát, amely mellé 2.1 millió dollárt kasszírozott.

Párosban a Roland Garros-címvédő Pierre-Hugues Herbert és Nicolas Mahut diadalmaskodott, az ötszörös Grand Slam-győztes francia duó – amely az amerikai Rajeev Ramet és a brit Joe Salisburyt verte meg – 2019 után másodszor ünnepelt világbajnoki címet.

Előzőleg 2009 óta London adott otthont a szezonzáró nyolcfős viadalnak, tavaly a jubileumi, 50. ATP-vb-t a koronavírus-járvány miatt zárt kapuk mögött rendezték meg, Torino pedig 2025-ig lesz házigazda.

Djokovics már a világbajnokság – mely korábban Grand Prix Masters vagy Masters Cup néven is futott – alatt, annak végeredményétől függetlenül biztosította, hogy első helyen zárja az évet. Ez karrierje során hetedszer sikerült neki, így megdöntötte az amerikai Pete Sampras rekordját.

TENISZ, ATP-VB, TORINO
DÖNTŐ
Alexander Zverev (német, 3.)
–Danyiil Medvegyev (orosz, 2.) 6:4, 6:4

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik