A jövője már elkezdődött – Rafael Nadal teniszakadémiája

GYŐRI FERENCGYŐRI FERENC
Vágólapra másolva!
2020.12.18. 16:36
A spanyol salakkirály 2016-ban avathatta fel a szülővárosában, Manacorban létesített akadémiát, amely azóta rengeteget fejlődött. Akinek a családja képes kifizetni a masszív tandíjat, fantasztikus körülmények között, kiváló mesterektől lesheti el a tenisz csínját-bínját – fiatal játékosunk, Valkusz Máté még a kezdetekkor kóstolhatott bele a közegbe.

Mester és tanítványai – Rafael Nadal a nevét viselő akadémián (Fotó: Getty Images)

Manacor városa, bár a róla fellelhető képek alapján nagyon szép, egyértelműen arról híres, hogy ott született Rafael Nadal. A Baleár-szigetekhez tartozó Mallorcán található, lakosai számát tekintve Hódmezővásárhelyhez mérhető település négy évvel ezelőtt éppen Nadal segítségével kapott olyan komplexumot, amelynek világszerte csodájára járnak.

A Movistar nevű telekommunikációs cég által támogatott Rafael Nadal Akadémia 2016. októberi avatóünnepségén részt vett az ITF (Nemzetközi Teniszszövetség) amerikai elnöke, David Haggerty és a svájci – akkor még egyedüli Grand Slam-rekorder – Roger Federer (akiről az akadémia két lakosztályából az egyiket nevezte el az alapító, a szobát Federer-fényképek, s hozzá kapcsolódó emlékek díszítik). A műhely már júniusban megnyitotta kapuit, 140 új munkahelyet biztosított Manacornak és azóta rengeteget fejlődött.

„A jövőm itt van – mondta akkor Nadal.   – Nem tudom elképzelni, hogy Mallorcától távol éljek. A sport a szenvedélyem, és a teniszakadémia létrehozása ennek a legfontosabb része. Itt rengeteg más különféle sportágat is lehet űzni. Úgy vélem, erre a központra szükségük van a gyerekeknek! Nagy részt vállalok benne.”

Az akadémia két leghíresebb neveltje, aki eddig a legtöbbre vitte, a 21 éves norvég Casper Ruud és a 23 éves spanyol Jaume Munar Clar.

Előbbi fantasztikus 2020-as esztendőt zár, hiszen a világranglistán a 25. pozícióig tört előre szeptemberre, Buenos Airesben 250-es ATP-tornát nyert februárban – meghatározó játékosa lehet a következő évtizednek. Munar Clar tavaly 52. is volt a rangsorban, jelenleg csak 110., de már letette a névjegyét a teniszcirkuszban.

Tavaly nyáron a háromszoros Grand Slam-győztes, korábbi világelső japán Oszaka Naomi is edzett Mallorcán, és van egy magyar teniszező, aki szintén megfordult (ráadásul huzamosabb ideig) a spanyol sziget ékszerdobozában.

LEGNAGYOBB GYŐZELMEI – 2.
2010. SZEPTEMBER 13., US OPEN (kemény pálya)

Döntő: Rafael Nadal (spanyol, 1. kiemelt)–Novak Djokovics (szerb, 3.) 6:4, 5:7, 6:4, 6:2
2010 óta további három alkalommal nyerte meg a US Opent Nadal, a tíz évvel ezelőtti siker mégis igazán emlékezetes, hiszen azt eredményezte, hogy elérte a karrier Grand Slamet, vagyis mind a négy nagy tornán győzni tudott legalább egyszer.
Ráadásul ez rögvest Golden Slam is lett, mert 2008-ban, Pekingben egyéni olimpiai bajnoki címet is szerzett, 24 éves korára ért ilyen magasságba a derék spanyol, követve az amerikai Andre Agassit.
Nadal parádézott azon a szeptemberi New York-i napon a Roger Federert mérkőzéslabdáról fordítva kiütő Novak Djokovics elleni fináléban, lejátszott több mint negyven labdamenetet anélkül, hogy ki nem kényszerített hibát ütött volna. A fantasztikus ütésekkel tarkított mérkőzést eső miatt egy nappal elhalasztották, aztán zivatar szakította félbe a találkozót, de Nadal lendülete egy pillanatra sem tört meg, új fegyvereként fantasztikusan szervált, ami annak volt köszönhető, hogy módosított az ütőfogásán. Manuel Orantes 1975-ös sikere, vagyis 45 év után nyert ismét spanyol teniszező a US Openen.

(Fotó: Getty Images)
(Fotó: Getty Images)
(Fotó: Getty Images)

Valkusz Máté, aki két éve 243. volt a világranglistán, ám jelenleg csak 566. (szinte folyamatosan sérüléssel és a mononukleózis nevű kellemetlen betegséggel küzd), 2016–2017-ben, Markovits László Vasas-elnök segítségének köszönhetően élvezte Nadalék vendégszeretetét, így testközelből tapasztalhatta, micsoda profizmus övezi az akadémiát, ahol 2018-ban és 2019-ben kemény pályás ATP-challengertornát is rendeztek.

Valkusz Máté (Fotó: Nemzeti Sport)
Valkusz Máté (Fotó: Nemzeti Sport)
Valkusz Máté (Fotó: Nemzeti Sport)
„Egyszer tölthettem ott el hosszabb időt, három-négy hetet, aztán egy-két hétre még vissza-visszatértem a Rafael Nadal Akadémiá­ra  – mondta a 22 éves, hektikus évet maga mögött tudó játékos, aki egy hónapos kőkemény, sikeres felkészülés után a győri meghívásos tornán szerepelt volna, ha nem dönti le a lábáról a koronavírus. – Már akkor, négy éve is jól fel volt szerelve, de annyira még nem volt kiforrott, mint manapság. Nem volt étkezde, iskolából kaptuk az ennivalót, egyetlen, hotelszerű épület állt csupán, a nemzetközi iskoláé, ahol mi is laktunk. Ez a létesítmény kész volt, ahogy a salakos pályák és a nagyon szép konditerem is. Az uszoda és a focipálya még építés alatt állt, nem volt meg az ötcsillagos szálloda, a Nadal-múzeum és az étterem, amelyet azóta húztak fel a negyvenezer négyzetméteres komplexum területén belül. Láttam már készen, gyönyörű az uszoda, vannak kinti medencék, s van a futballpályákon kívül kosárlabdapálya is.”

Valkusz Máté leírásából egyértelműen látszik, az az ifjú, aki csak a tenisszel (meg persze a tanulással) szeretne foglalkozni, megteheti, semmi sem vonja el a figyelmét – már ha képes a családja 56 ezer eurót, csaknem húszmillió magyar forintot kiadni, hogy finanszírozzon egy tanévet (amennyiben valaki karácsonykor, amatőr felnőtt játékosként töltene el egy hetet az akadémián, ha csak reggelit kér, akciósan már ezer euróból megszállhat a Federer- vagy a Nadal-lakosztályban, s ezért jár neki 12 óra teniszedzés, négy óra fitnesztréning és egyéb nyalánkság). Hogy megéri a befektetés, azt beszélgetőpartnerünk is igazolja, mert nagyon sokat tudott előrelépni odakint.
Mester és tanítványai – Rafael Nadal a nevét viselő akadémián (Fotó: Getty Images)
Mester és tanítványai – Rafael Nadal a nevét viselő akadémián (Fotó: Getty Images)

Manacor városa, bár a róla fellelhető képek alapján nagyon szép, egyértelműen arról híres, hogy ott született Rafael Nadal. A Baleár-szigetekhez tartozó Mallorcán található, lakosai számát tekintve Hódmezővásárhelyhez mérhető település négy évvel ezelőtt éppen Nadal segítségével kapott olyan komplexumot, amelynek világszerte csodájára járnak.

A Movistar nevű telekommunikációs cég által támogatott Rafael Nadal Akadémia 2016. októberi avatóünnepségén részt vett az ITF (Nemzetközi Teniszszövetség) amerikai elnöke, David Haggerty és a svájci – akkor még egyedüli Grand Slam-rekorder – Roger Federer (akiről az akadémia két lakosztályából az egyiket nevezte el az alapító, a szobát Federer-fényképek, s hozzá kapcsolódó emlékek díszítik). A műhely már júniusban megnyitotta kapuit, 140 új munkahelyet biztosított Manacornak és azóta rengeteget fejlődött.

„A jövőm itt van – mondta akkor Nadal.   – Nem tudom elképzelni, hogy Mallorcától távol éljek. A sport a szenvedélyem, és a teniszakadémia létrehozása ennek a legfontosabb része. Itt rengeteg más különféle sportágat is lehet űzni. Úgy vélem, erre a központra szükségük van a gyerekeknek! Nagy részt vállalok benne.”

Az akadémia két leghíresebb neveltje, aki eddig a legtöbbre vitte, a 21 éves norvég Casper Ruud és a 23 éves spanyol Jaume Munar Clar.

Előbbi fantasztikus 2020-as esztendőt zár, hiszen a világranglistán a 25. pozícióig tört előre szeptemberre, Buenos Airesben 250-es ATP-tornát nyert februárban – meghatározó játékosa lehet a következő évtizednek. Munar Clar tavaly 52. is volt a rangsorban, jelenleg csak 110., de már letette a névjegyét a teniszcirkuszban.

Tavaly nyáron a háromszoros Grand Slam-győztes, korábbi világelső japán Oszaka Naomi is edzett Mallorcán, és van egy magyar teniszező, aki szintén megfordult (ráadásul huzamosabb ideig) a spanyol sziget ékszerdobozában.

(Fotó: Getty Images)
(Fotó: Getty Images)

Valkusz Máté, aki két éve 243. volt a világranglistán, ám jelenleg csak 566. (szinte folyamatosan sérüléssel és a mononukleózis nevű kellemetlen betegséggel küzd), 2016–2017-ben, Markovits László Vasas-elnök segítségének köszönhetően élvezte Nadalék vendégszeretetét, így testközelből tapasztalhatta, micsoda profizmus övezi az akadémiát, ahol 2018-ban és 2019-ben kemény pályás ATP-challengertornát is rendeztek.

Valkusz Máté (Fotó: Nemzeti Sport)
Valkusz Máté (Fotó: Nemzeti Sport)
„Egyszer tölthettem ott el hosszabb időt, három-négy hetet, aztán egy-két hétre még vissza-visszatértem a Rafael Nadal Akadémiá­ra  – mondta a 22 éves, hektikus évet maga mögött tudó játékos, aki egy hónapos kőkemény, sikeres felkészülés után a győri meghívásos tornán szerepelt volna, ha nem dönti le a lábáról a koronavírus. – Már akkor, négy éve is jól fel volt szerelve, de annyira még nem volt kiforrott, mint manapság. Nem volt étkezde, iskolából kaptuk az ennivalót, egyetlen, hotelszerű épület állt csupán, a nemzetközi iskoláé, ahol mi is laktunk. Ez a létesítmény kész volt, ahogy a salakos pályák és a nagyon szép konditerem is. Az uszoda és a focipálya még építés alatt állt, nem volt meg az ötcsillagos szálloda, a Nadal-múzeum és az étterem, amelyet azóta húztak fel a negyvenezer négyzetméteres komplexum területén belül. Láttam már készen, gyönyörű az uszoda, vannak kinti medencék, s van a futballpályákon kívül kosárlabdapálya is.”

Valkusz Máté leírásából egyértelműen látszik, az az ifjú, aki csak a tenisszel (meg persze a tanulással) szeretne foglalkozni, megteheti, semmi sem vonja el a figyelmét – már ha képes a családja 56 ezer eurót, csaknem húszmillió magyar forintot kiadni, hogy finanszírozzon egy tanévet (amennyiben valaki karácsonykor, amatőr felnőtt játékosként töltene el egy hetet az akadémián, ha csak reggelit kér, akciósan már ezer euróból megszállhat a Federer- vagy a Nadal-lakosztályban, s ezért jár neki 12 óra teniszedzés, négy óra fitnesztréning és egyéb nyalánkság). Hogy megéri a befektetés, azt beszélgetőpartnerünk is igazolja, mert nagyon sokat tudott előrelépni odakint.

(Fotó: Imago Images)
(Fotó: Imago Images)

„Szerencsém volt, még Toni Nadallal is tudtam edzeni 
– utalt arra Valkusz, hogy foglalkozott vele Rafa Nadal nagybáty­ja, majd megerősítette a korszakos szakember azon tulajdonságait, amelyeket sorozatunk legutóbbi részében taglaltunk. – Nagyon rendes ember, igaz, folyamatosan fordítgatni kellett a mondandóját, mert nem beszél angolul. Rendkívül szigorú, volt rá példa, hogy negyvenöt percen keresztül iskoláztunk, s ez idő alatt nem lehetett leülni, inni akkor sem, ha össze is estél – amíg nem végezted el, amit kért, semmit sem tehettél. A többi játékos nem volt egy szinten velem, javarészt fiatalabbak készültek az akadémián, de így is tudtam rendesen edzeni velük. Minden nap nagyon intenzív volt, napi öt-hat órát töltöttem munkával.”

A technikai személyzet Toni Nadalon kívül sem akárkikből áll össze: az edzők játékosként a világranglista 200–300. helye környékéig jutottak, így még ütögetni is lehet velük, Valkusz Máté szerint hasznos utasításokat adtak és mind magasan kvalifikáltak. Joan Bosch például korábban az akadémia technikai igazgatóját, a Grand Slam-győztes, éppen Nadal edzőjeként ténykedő Carlos Moyát trenírozta, Gabriel Urpí a legjobb spanyol női játékosokkal, Arantxa Sánchez-Vicárióval és Conchita Martínezzel dolgozott, Tomeu Salva és Pedro Clar az említett Munar Clar stábjának tagjaként járja a világot.

A Rafael Nadal Sportcentrum 40 ezer négyzetméteren fekszik Manacorban (Fotó: AFP)

Valkusz többször találkozott Rafael Nadallal is, látta, amikor a haverjaival vagy iskolás srácokkal futballozott. Csak a legjobbakat tudja róla mondani, rendes, jó fejnek tartja – nem Nadal tehet róla, hogy honfitársunknak mégis inkább Roger Federer a kedvence...

(Az utolsó részben: Tudja, Fabio Fognini mit csodál leginkább Rafael Nadalban?)

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2020. december 12-i lapszámában jelent meg.)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik