Czink Melindának csak az első szettben jelentett nehézséget az amerikai Ditty
Fotó: Action Images (archív)
Czink Melindának csak az első szettben jelentett nehézséget az amerikai Ditty

Kifejezetten jól kezdte a montreali Rogers Cup küzdelmeit Czink Melinda: miután felverekedte magát a főtáblára, esélyt sem adott szintén selejtezőből induló amerikai vetélytársának, Julie Dittynek.

A világranglistán három hellyel Czink (111.) előtt álló Ditty (108.) az első játszmában nagyon szoros küzdelemre kényszerítette ellenfelét, és a mindössze két bréket hozó szett rövidítésben dőlt el.

Czink ezt 7–4-re hozta, ezzel előnybe került, a ritmusából teljesen kizökkenő Ditty pedig a második játszmában még játékot sem tudott fogni. A magyar lány a szett 28 pontjából 24-et (!) megnyert, Ditty pedig 55 perc után már mehetett is a hálóhoz gratulálni… Czink Melinda a második körben a kiemelt Schiavonét megverő osztrák Paszekkel találkozik.

Schiavonén kívül több más kiemeltet is elért a végzete: a hatodikként rangsorolt Jelena Gyementyjevát meglepően simán múlta felül a szlovák Cibulková,Vera Zvonarjova pedig a döntő szett rövidítésében maradt alul a francia Virginie Razzanóval szemben. Nicole Vaidisovát három szettben győzte le a rutinos Szugijama Ai.

A negyedik kiemelt Szvetlana Kuznyecova könnyedén lépett tovább, miután 6:1, 1:0-nál ellenfele, Alla Kudrjavceva feladta a mérkőzést.

Az első három kiemelt, Ivanovics, Jankovics és Sarapova szerdán kezdi meg szereplését, mivel mindannyian erőnyerők voltak az első fordulóban.

TENISZ, WTA-TORNA, MONTREAL

2. FORDULÓ
Kuznyecova (orosz)–Kudrjavceva (orosz) 6:1, 1:0 fa.
Cibulková (szlovák)–Gyementyjeva (orosz) 6:4, 6:2
Razzano (francia)–Zvonarjova (orosz) 6:3, 1:6, 7:6

1. FORDULÓ
Wozniak (kanadai)–Csan Jung-csan (tajvani) 6:2, 1:6, 7:5
Pennetta (olasz)–Szavcsuk (ukrán) 1:6, 7:5, 6:3
Czink (magyar)–Ditty (amerikai) 7:6, 6:0
Petrova (orosz)–Pelletier (kanadai) 6:0, 4:1 fa.
Bammer (osztrák)–Adamczak (ausztrál) 6:7, 6:1, 6:2
Domachowska (lengyel)–Mattek (amerikai) 7:5, 6:2
Craybas (amerikai)–Fichman (kanadai) 6:4, 6:3
Azarenka (fehérorosz)–Jackson (amerikai) 6:1, 6:1
Klejbanova (orosz)–Rolle (amerikai) 6:4, 6:2
Szugijama (japán)–Vaidisová (cseh) 6:3, 3:6, 6:2
Kirilenko (orosz)–Keothavong (brit) 6:1, 7:5