Vegyes páros curling-vb: győzelemmel zárt a magyar duó

Vágólapra másolva!
2022.04.28. 20:36
null
Szekeres Ildikó a vb-n (Fotó: WCF/Céline Stucki)
Győzelemmel, csoportja ötödik helyén zárt és az élvonalban maradt a Szekeres Ildikó, Nagy György alkotta magyar együttes a Genfben zajló vegyes páros curling-világbajnokságon – számolt be a Magyar Távirati Iroda.

 

Az utolsó fordulót megelőzően három sikerrel és öt vereséggel állt kettős Csehország párosa ellen lépett jégre csütörtök este, és – a viadal honlapja szerint – fordulatos meccsen diadalmaskodott. A magyarok jól kezdtek, két szakasz után 4–0-ra elhúztak, a folytatásban azonban a rivális került fölénybe és az ötödik endben fordított. Ezt követően Szekeres Ildikóék javítottak, a hatodik szakaszt 4–0-ra nyerték, s innen már nem engedték ki a kezükből a győzelmet, melyet 11–7-tel szereztek meg.

A vb-n a két tízcsapatos csoportból az elsők az elődöntőbe jutottak, míg a második és harmadik helyezettek pénteken keresztbe játszanak egymással a négy közé jutásért. A tizedik helyezettek kiestek, a nyolcadik és kilencedik helyezettek pedig a bennmaradásért küzdenek – tudósított az MTI.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik