Téli sportok: jégkorong- és korcsolyapálya épül Sepsiszentgyörgyön

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2023.05.04. 18:28
null
Illusztráció: Getty Images
Jégkorong- és korcsolyapályát építenek Sepsiszentgyörgyön a romániai fejlesztési minisztérium támogatásával, a székelyföldi beruházásról csütörtöki ülésén döntött a bukaresti kormány – tájékoztatta az MTI-t a kezdeményező Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) sajtóirodája.

A székelyföldi városban jelenleg csak kültéri, sátorral befedett jégpálya működik, korszerű, fedett korcsolyapálya a háromszéki megyeszékhelytől több tíz kilométerre található, így nagy szükség van a Sepsi Aréna mellett épülő új létesítményre – írta közleményében az érdekvédelmi szervezet.

A kormány honlapján közzétett dokumentáció szerint a jégkorong- és korcsolyapálya 12 ezer négyzetméteres területen épül, amiből 7623 négyzetméter a beépített terület, az épületben földszint és két emelet lesz.

A közlemény szerint az új, fedett jégpálya mellett 2180 férőhelyes lelátó is épül orvosi rendelővel, öltözőkkel, médiateremmel, sportszertárral, büfével.

A csarnokot hokimeccsekre és -edzésekre, illetve műkorcsolyaedzésekre és -versenyekre használhatják, de a korszerű hang- és fényberendezések révén közösségi események helyszíne is lehet.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik