Téli olimpia: a WADA-nál csalódottak, hogy Valijeva még versenyben lehet

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2022.02.16. 03:23
null
A WADA elnöke nem engedte volna versenyezni Valijevát (Fotó: AFP)
A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) elnöke, Witold Banka nem ért egyet a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) azon döntésével, miszerint a 15 éves orosz Kamila Valijevát doppingügye ellenére engedte rajthoz állni a pekingi olimpia műkorcsolyaversenyein – számolt be a Magyar Távirati Iroda.

 

„Csalódottak vagyunk, ahogyan a bíróság megközelítette ezt az ítéletet. Nem tudom, miért döntött úgy a CAS, hogy nem hagyatkozik a doppingellenes kódexre. Ez egy nagyon vitatott döntés, mert a kódex nem ír elő különleges kivételeket a kiskorúak esetében sem az úgynevezett ideiglenes felfüggesztésre" – mondta Banka a lengyel médiának adott interjúban.

A WADA elnöke szerint az orosz doppingellenes ügynökég (RUSADA) is hibázott.

„Általában a nemzeti doppingellenes ügynökségek a fontos mintákat megjelölik, hogy azok bevizsgálása elsőbbséget élvezzen, és akkor nincs probléma a gyors eredménnyel. A RUSADA ezt nem tette meg. Ezért a svédországi labor nem tudta, hogy ezt a mintát gyorsan be kell vizsgálni"
– tette hozzá az MTI által idézett cikkben.

Kiemelte azt is, hogy kiskorúak doppingolása bűncselekménynek számít. Akik ezt csinálják, azoknak börtönben a helyük. Sok országban, például Lengyelországban ilyenért három év szabadságvesztés is kiszabható.

„Szerintem ezeket a személyeket is így kellene büntetni. Ez még mindig nagy probléma az orosz sport kultúrájában. Még mindig vannak edzők, orvosok, akik doppingolják a kiskorúakat. Most nagyon intenzív vizsgálatot várunk tőlük, és ezzel egyidejűleg a WADA is vizsgálatot indít”
– fogalmazott.

Valijeváról a múlt héten derült ki, hogy egy december végén adott doppingmintájának vizsgálata pozitív eredménnyel zárult. Ezért a pekingi csapatverseny érmeit nem adták át – az oroszok megnyerték a viadalt –, s egészen hétfőig kérdéses volt, hogy folytathatja-e szereplését a játékokon. Az Orosz Olimpiai Bizottság az ilyenkor automatikus előzetes eltiltást felfüggesztette, ám döntését a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB), a WADA és a Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség (ISU) is megtámadta a CAS-nál, mely ugyanakkor hétfőn helybenhagyta a határozatot. A bíróság magát a doppingesetet még nem vizsgálta.

A CAS döntését követően a NOB közölte, hogy azokban a számokban, amelyekben Valijeva szerepel, az ügyének teljes lezárása után lesz majd éremosztás.

A csapatversenyben a friss Európa-bajnok Valijeva szenzációsan korcsolyázott, a nők közül először ugrott négyfordulatost olimpián, rögtön kétszer is, s ugyan harmadjára elesett, de így is élen végzett a mezőnyében, így nagy szerepe volt abban, hogy az orosz csapat az első helyen zárt, megelőzve az Egyesült Államok és Japán válogatottját.

Valijeva a női verseny keddi rövid programjában az élen zárt. A kűrt csütörtökön rendezik – tekintett előre a Magyar Távirati Iroda.

A Nemzeti Sportot tudósítja a helyszínről: Kohán Gergely, Kovács Erika (szöveg), Árvai Károly (fotó)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik