Téli olimpia: 70 éves rekordot döntött meg a magyar küldöttség

KARÁDI ZOLTÁNKARÁDI ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2018.02.25. 13:56
null
Nagyot alkottak a rövid pályás gyorskorcsolyázók (Fotó: AFP)
Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy minden idők legeredményesebb téli olimpiáját zárta a magyar küldöttség. És nemcsak az első aranyérem, hanem az olimpiai pontok, illetve a pontszerzések számában is kimagaslóan teljesítettek versenyzőink.



Azt lassan már mindenki kívülről fújja, hogy eddig két ezüstöt és négy bronzot szereztek a magyar sportolók a téli ötkarikás játékokon, s a férfi 5000 méteres rövid pályás gyorskorcsolyaváltó győzelme jelentette a mieinknek az első aranyérmet. Az, hogy az ezzel egyetemben megszerzett további négy, összesen öt pontszerző (1–6.) helyezés száma is rekord, azt már sokkal kevesebben tudják.

Korábban az 1948-as olimpia jelentette a csúcsot, amikor a Kékessy Andrea, Király Ede műkorcsolyázó páros ezüstérme mellett a gyorskorcsolyázó Pajor Kornél 10 000 méteren lett negyedik, Király Ede pedig a férfi műkorcsolyázók között ötödik. Két-két pontszerző helyezésünk volt 1932-ben, 1936-ban, 2006-ban és 2010-ben, egy-egy pedig 1952-ben, 1956-ban, 1968-ban, 1972-ben, 1976-ban, 1980-ban és 2014-ben.

Így persze nem csoda, hogy az olimpiai pontszámokat tekintve is magasan a legeredményesebb téli olimpiát zártuk, hiszen a férfi váltó aranya, a női negyedik helye, Liu Shaolin Sándor két ötödik, valamint Jászapáti Petra hatodik helyezése 15 pontot ér a hazai pontszámítás szerint. Az eddigi rekord itt is az 1948-as olimpián született, ami tíz pont volt, hét-hét pontunk volt 1932-ben és 1936-ban, öt-öt 1980-ban és 2006-ban, négy-négy 1952-ben és 1956-ban, három 2010-ben, kettő-kettő 1972-ben és 1976-ban, egy-egy pedig 1968-ban és 2014-ben.

Tíz téli olimpián nem sikerült a pontszerzés, sajnos volt idő, amikor ezek voltak többségben. A legutóbbi négy játékokon a rövid pályás gyorskorcsolyázók eredményeivel azonban sikerült a pozitív oldalra billenteni a mérleget. Legfeljebb azt sajnálhatjuk, hogy bántóan egysíkú a csapat szereplése, hiszen más sportágban a közelébe sem kerültek a mieink a pontszerzésnek. Talán, ha Miklós Edit nem sérül meg, vagy más kvalifikációs rendszerben juthattak volna ki a vegyes páros curlingesek, akkor lett volna erre esély. Sajnos a korábbi stabil téli sikersportágunkban, a műkorcsolyázásban most még annak is örülnünk kellett, hogy sikerült kvótát szerezni.

Ami a csapat létszámát illeti, végül csak 18-an szerepeltek, mert az olimpiai bajnok váltó tartalékja, Oláh Bence végül nem lépett jégre. Remélhetőleg négy év múlva neki is megadatik majd ez a lehetőség.

AZ EDDIGI MAGYAR TÉLI OLIMPIAI SZEREPLÉSEK
Olimpia I. II. III. IV. V. VI. pont induló
1924. Chamonix (FRA) 0 4
1928. St. Moritz (SUI) 0 12
1932. Lake Placid (USA) 1 1 7 4
1936. Garmisch-Partenkirchen (GER) 1 1 7 25
1948. St. Moritz (SUI) 1 1 1 10 22
1952. Oslo (NOR) 1 4 12
1956. Cortina d’Ampezzo (ITA) 1 4 2
1960. Squaw Valley (USA) 0 3
1964. Innsbruck (AUT) 0 28
1968. Grenoble (FRA) 1 1 10
1972. Szapporo (Japán) 1 2 1
1976. Innsbruck (AUT) 1 2 3
1980. Lake Placid (USA) 1 5 2
1984. Szarajevó (YUG) 0 9
1988. Calgary (CAN) 0 5
1992. Albertville (FRA) 0 24
1994. Lillehammer (NOR) 0 16
1998. Nagano (JPN) 0 17
2002. Salt Lake City (USA) 0 25
2006. Torino (ITA) 1 1 5 19
2010. Vancouver (CAN) 1 1 3 15
2014. Szocsi (RUS) 1 1 16
2018. Pjongcsang (KOR) 1 1 2 1 15 18

Nemzetközi szinten a mostani olimpia éremtáblázatának 21. helyéhez volt elég az aranyérem, az összesített örök téli éremtáblázaton pedig hat helyet előre lépve a 35. helyet foglaljuk el. Jegyezzük meg, az előttünk szereplő 34 ország között olyanok is vannak, mint a Szovjetunió (1952–1988) és a Független Államok Közössége (1992), az NDK (1968–1988), az NSZK (1968–1988) és az Egyesített Német Csapat (1956–1964), Csehszlovákia (1924–1992), vagy az Orosz csapat (2018). Ezek ma már nem létező államok, az előbbi kettőt és az utolsót Oroszországhoz, Csehszlovákiát Csehországhoz, és értelemszerűen a négy különböző német formációt Németországhoz is lehet sorolni, így igazából a 28. helyen állunk.

Ami még mindenképpen érdekes, hogy kiket sikerült megelőzni a mostani aranyéremmel: a már szintén nem létező Jugoszlávia állt közvetlenül előttünk három ezüsttel és egy bronzzal, míg a legsikeresebb arany nélküli nemzet Lettország, amelynek négy ezüstje és most már négy bronza van.

Az egy aranyérmesek közül Üzbegisztán, Spanyolország, Bulgária és Belgium került mögénk. Utóbbi azért is érdekes, mert egyetlen aranyérmüket éppen a Kékessy, Király műkorcsolyázó párosunkat megelőzve szerezték, az akkori beszámolók szerint egyértelműen a pontozók jóindulatának köszönhetően. Hetven év után sikerült visszaelőzni őket…

Az egy aranyérmesek közül egyedül Kazahsztán van még előttünk, nekik három ezüstjük és négy bronzuk van még.

A TÉLI OLIMPIÁK ÖSSZESÍTETT ÉREMTÁBLÁZATA
Ország Arany Ezüst Bronz Összesen
1. Norvégia 132 125 111 368
2. Egyesült Államok 105 108 90 303
3. Németország 92 96 60 248
4. Szovjetunió 78 57 59 194
5. Kanada 73 64 62 199
6. Ausztria 64 81 87 232
7. Svédország 57 46 55 158
8. Svájc 55 46 52 153
9. Oroszország 47 38 35 120
10. Hollandia 45 44 41 130
34. Kazahsztán 1 3 4 8
35. Magyarország 1 2 4 7
36. Belgium 1 2 3 6
36. Bulgária 1 2 3 6
38. Spanyolország 1 3 4
39. Üzbegisztán 1 1
40. Lettország 4 4 8
41. Jugoszlávia 3 1 4
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik