Támogatás: Bányait és Kozubackot is segíti az államtitkárság

Vágólapra másolva!
2023.02.01. 12:02
null
Bányai Attila bekerült a Tehetség Plusz programba (Fotó: MOB-Média)
Az olaszországi téli Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon (EYOF) múlt szombaton aranyérmes alpesi síző Bányai Attila, valamint az előző EYOF-on győztes, olimpián is szerepelt Kozuback Kamilla hódeszkás került be a sportért felelős államtitkárság Tehetség Plusz programjába.

Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár a közösségi oldalára szerdán jelentette be a két új támogatott versenyzőt, akiket évi 25 millió forinttal segít az államtitkárság, a vissza nem térítendő támogatás felkészülésre és versenyeztetésre használható fel. A programba a sportági szövetségek ajánlása alapján kerülnek be a sportolók.

Schmidt Ádám tavaly december elején számolt be az új támogatási rendszer indulásáról, melynek célja azoknak a magyar tehetségeknek segíteni, akiknek a sportágából adódóan a felkészülés nagy anyagi terhet jelent.

A Tehetség Plusz programba elsőként Udvardy Luca, a Budapesti Honvéd SE 17 éves teniszezője, valamint Szabó Roni Oszkár, az Egis SE 19 éves, ötszörös magyar bajnok vitorlázója került be decemberben.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik