Sportrádió: Nem lehet leírni azt az érzést – Kósa Lajos Liu Shaoang aranyáról

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2022.02.18. 19:53
null
Liu Shaoang az olimpiai aranyérmével (Fotó: Árvai Károly)
Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke és Kósa Lajos, a Magyar Országos Korcsolyázó-szövetség (MOKSZ) elnöke a Sportrádiónak beszélt a magyar rövid pályás gyorskorcsolyázók téli olimpián elért sikereiről, valamint a sportág jövőbeli fejlesztéséről. 



Gyulay Zsolt először arról beszélt, hogy a MOB nem dönthet arról, mennyi csarnok épüljön a rövid pályás gyorskorcsolyasport számára, de azon lesznek, hogy minél több infrastrukturális változás történjen.

„Látszik, hogy a téli sportágakat felfelé húzza a rövid pályás gyorskorcsolyacsapat sikeressége, szóval azon leszünk, hogy minél több infrastrukturális változás legyen ebben a sportágban. Hinnünk kell magunkban és akkor sikeresek tudunk lenni. Érmeket osztanak a téli olimpián, ki kell használni ezeket a lehetőségeket” – mondta Gyulay Zsolt.

Szóba került, hogy Magyarországnak összesen 250 regisztrált gyorskorcsolyázója van, míg Kína több mint egymillió versenyző közül választhatta ki a legjobbakat. Ilyen körülmények között még nagyobb eredménynek számít a mieink idei szereplése.

„Elképesztő siker és óriási szerencse is, hogy így alakult, de ezt elmondhatjuk minden sportágban: a merítési lehetőségeink tízmilliós országként jóval kisebbek a többi, nagyobb országgal szemben. Rendkívül kiélezett verseny van az olimpiákon, ám hinnünk kell a magyar kreativitásban, akaraterőben és jönnek majd az eredmények is.”

Gyulay Zsolt hozzátette, szeretné, ha a MOB komolyabb szerepet kapna a magyar sportéletben.

„Szinte elsírja magát az ember, amikor újranézi ezeket a futamokat meg a csapat teljesítményét. Négy év munkája van ebben, csak dicsérni tudok mindenkit. Ebben az eredményben mindenki benne van, de elsősorban a versenyzők. Ádó olyat csinált, ami ennek a sportágnak a legnagyobbjai közé emeli és még mindig csak huszonhárom éves” – mondta Kósa Lajos.

„Elsősorban a magyar kormánynak szeretném megköszönni a támogatást. Még a téli olimpia előtt elmondtam a miniszterelnök úrnak, hogy mik a tervek és támogasson bennünket, arannyal jövünk haza.”

Amikor Liu Shaoang elkapta a koronavírust öt nappal az ötkarikás játékok előtt, akkor sem érezte úgy Kósa Lajos, hogy mindennek vége. Elmondása szerint nyugodtan kezelték a helyzetet, mindenki tette a dolgát a szervezeten belül, s biztosak voltak benne, hogy Ádó kiutazik majd Pekingbe.

A MOKSZ elnöke felidézte Liu Shaoang 500 méteres olimpiai sikerét is.

„Nem lehet leírni azt az érzést. Nagyon kellett az aranyérem a csapatnak, a sors pedig visszaadta azt, amit máskor elvett...”

Liu Shaolin Sándor elvett aranyérmét katasztrófának nevezte, s elmondása szerint az egész napra rányomta a bélyegét.

„Megvolt az eredmény, láttuk, ki jött be elsőnek, és akkor várnunk kellett, hogy mit csinál a bíró. Tiszta nonszensz. Írtunk is egy levelet, s ezt Gyulay Zsoltnak is köszönöm. Meg lehetett úgy ítélni, hogy Sándort szabálytalan pályalezárásért kizárják, de akkor a kínait is ki kellett volna zárni: két kézzel húzta hátra...”

Reméli, hogy még több fiatal jelentkezik korcsolyázni az olimpiai sikerek után. Az NKK-nál (Nemzeti Korcsolyázó Központ) már a kiviteli terveknél járnak, s fejlesztenek majd korcsolyasportnak megfelelő fedett jégcsarnokokat is. Elmondta, hogy a hat legkiemelkedőbb nemzet közül Magyarország a legkisebb – jó szervezésnek, kitartásnak és csapatmunkának köszönhető a remek szereplés.

A Gyulay Zsolttal készített interjút itt hallgathatja meg:

A Kósa Lajossal készíttet interjút itt hallgathatja meg:

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik