Sportlétesítmény: Tóth Ivett avatta fel az új jégpályáját

Vágólapra másolva!
2018.03.02. 17:30
null
A Szabolcsi Sólymok jégkorongozói az új nyíregyházi jégpálya avatásán (Fotó: Balázs Attila/MTI)
Átadták Nyíregyháza új, mintegy 500 millió forintból felépített fedett jégpályáját pénteken. Az első jelképes köröket Tóth Ivett műkorcsolyázó, pjongcsangi olimpikon tette meg a vadonatúj jégen.

 

A sportoló a téli olimpián látott rövid programját mutatta be a közönségnek. Jégre lépett az aranyérmes férfi rövid pályás gyorskorcsolyaváltó ötödik tagja, Oláh Bence is, majd birtokba vette a pályát a Szabolcsi Jégsport Egyesület Szabolcsi Sólymok jégkorongcsapata is.

„Nagyon örülök, mert alig vártam már, hogy Nyíregyházán is legyen egy pálya, és ne csak a futballban, hanem a jégkorongban is lehessen már végre egy rendes Debrecen–Nyíregyháza meccs, úgyhogy kedves Nyíregyháza, reszkessetek, mert jövünk!” – fogalmazott az ünnepségen Kósa Lajos, a Magyar Országos Korcsolyázószövetség elnöke, akinek szavait derültség követte.

A politikus ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy hangulatos mérkőzéseket fog játszani a két szomszédvár, és – mint mondta – „aki egyszer ráérez a jégkorong ízére, az már a focimeccsen csak unatkozni fog”. Kósa Lajos emlékeztetett, Magyarország bő egy hete szerezte meg az első téli olimpiai aranyérmét Pjongcsangban, ennek a világraszóló sikernek azonban rengeteg összetevője van.

„A fiúk csúsztak a jégen, ők nyerték az aranyat, de ehhez óriási háttérmunka és erőfeszítés kellett” – rögzítette a szövetségi elnök, külön megköszönve a segítséget két „tősgyökeres” nyíregyházinak, Szabó Tünde sportért felelős államtitkárnak és Orendi Mihálynak, a Magyar Országos Korcsolyázószövetség ügyvezető igazgatójának.

Kósa Lajos a félmilliárd forint értékű beruházásról szólva elmondta, a csarnok taotámogatással épült meg, az önkormányzat önerejét a kormány segítségével finanszírozták.

Szabó Tünde arról beszélt, hogy Nyíregyháza sportszerető város, a kormány pedig minden támogatást megad ahhoz, hogy az itt élők sportolhassanak. Kovács Ferenc polgármester felidézte, a létesítményre hosszú évtizedek óta várt a megyeszékhely, majd a tervezést 2016-ban kezdte el az önkormányzat az egyesülettel közösen a helyhatóság saját telkén.

A szezonális jelleggel működő, 1800 négyzetméteres jégpálya fedett, oldalain nyitott létesítmény, amely nyáron is használható lesz különböző rendezvények lebonyolítására.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik