Síugrás: korábban indul a szezon a futball-vb miatt

Vágólapra másolva!
2022.05.10. 11:01
null
A lengyelországi Wislában kezdődik a síugró-vb következő évadja (Fotó: AFP)
Némileg alkalmazkodik a november 21-én kezdődő labdarúgó-világbajnoksághoz a síugrók 2022-23-as világkupasorozata, amely már november elején elkezdődik.

A nemzetközi szövetség (FIS) tájékoztatása szerint a decemberi idénynyitó helyett a lengyelországi Wisla már november 5–6-án otthont ad az első versenyhétvégének.

„Reagálnunk kellett a futball-világbajnokságra, emiatt indul ilyen korán a szezon” – közölte Sandro Pertile, a FIS versenyigazgatója.

A korai időpont miatt Wislában szőnyeg és jég keverékéből áll majd a pálya felszíne.

Teljesen ugyanakkor nem tud kitérni a katari vb elől a síugró-vk, így például a csoportszakasz alatt (november 26–27. Ruka), valamint a negyeddöntő (november 10–11., Titisee-Neustadt) és a finálé (december 17–18.. Engerlberg) idején is rendeznek majd versenyt.

Egyúttal azt is bejelentették, hogy a sorozat februárban várhatóan visszatér az Egyesült Államokba, a tervek szerint Iron Mountainben ugranak majd a résztvevők, ahol 2000-ben rendeztek legutóbb vk-versenyt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik