Rp. gyorskorcsolya-vb: Bánhidi szerint piszkosul kellett a végén nyert érem

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.03.11. 10:27
Bánhidi Ákos csapatmenedzser szerint „piszkosul kellett” a férfi váltó által megszerzett bronzérem a rövid pályás gyorskorcsolyázók szófiai világbajnokságán.

A magyar csapat az olimpiai és Európa-bajnok staféta harmadik helyével immár sorozatban 33. világversenyéről és az ötödik világbajnokságáról távozott éremmel, de a sportvezető szerint nem a jó széria miatt volt fontos, hogy dobogós helyezéssel érjen véget a mostani szezon.

„Minden sorozat megszakad egyszer, ez is meg fog, persze reméljük, erre minél később kerül sor. Jómagam nem is tudtam a sorozatról, amíg valaki fel nem hívta rá a figyelmemet. Egyszerűen mentálisan volt szükség arra, hogy pódiumon zárjuk a vb-t és ezt a hosszú és sérülésekkel nehezített évet, mert így sokkal könnyebb lesz újrakezdeni a felkészülést” – mondta az MTI-nek Bánhidi, aki kifejtette, egyetlen ember kiesése óriási űrt hagyhat maga mögött, amit a hollandok férfi váltója példáz a legjobban, mivel a világklasszis Sjinkie Knegt szerencsétlen balesetei óta a négyes még döntőbe se tud kerülni. „Ezt tapasztaltuk meg most mi is a szintén világklasszis Liu Shaoang sérülésével, és ezért kell nekünk különösen megbecsülni, hogy nélküle is sikerült dobogóra állnia a váltónak”.

A sportvezető szerint a magyarokhoz hasonlóan sok válogatotton látszott az idényvégi fáradtság, ugyanakkor felhívta arra a figyelmet, hogy a lehetséges tíz aranyból hetet megszerző dél-koreaiak mellett az orosz válogatott és a holland női együttes is ereje teljében teljesített. Kijelentette, nekik azon kell dolgozniuk, hogy jövőre ők is ilyen állapotban érkezzenek a szöuli vb-re.

Az egy éremmel záró magyarok közül egyéniben Liu Shaolin Sándor szerepelt a legjobban, ő 500 méteren fináléba, 1000 és 1500 méteren pedig elődöntőbe jutott, de árnyalja a képet, hogy végül mindhárom távon kizárták. A 23 éves ferencvárosi versenyzővel – saját bevallása szerint – ilyen még nem fordult elő.

„Nem vagyok csalódott, mert nem volt konkrét célkitűzésem erre a vb-re. Már kezdem megszokni, hogy velem mindig az történik, amikor bombaformában vagyok, akkor nem jönnek össze a dolgok. Ezzel szemben amikor borzasztó erőben éreztem magam, akkor 2016-ban világbajnok lettem 500 méteren” – utalt arra a váltóval olimpiai bajnok sportoló, hogy a mutatott teljesítménye alapján sokkal jobb eredményekkel is zárhatta volna ezt a vb-t.

Bánhidi a szombati 1500 méter elődöntőjében megítélt kizárást felháborítónak tartja, az 500 méter fináléjában második rajtnál történt bemozdulást pedig Liu Shaolin reflexiós hibájának nevezte, míg a vasárnapi 1000 méter elődöntőjéhez kapcsolódó kizárásról nem kívánt állást foglalni, mert – mint mondta – rossz szögben állt és még nem volt alkalma visszanézni a felvételeket. Azt ugyanakkor hozzátette, ha bárki megfogalmaz hivatalos tiltakozást a kanadai főbíróval szemben, akkor számíthat az ő szövetségi aláírására, mert számos nevetséges ítéletet látott, még ha azok nem is a magyarokat sújtották.

A vb-vel kapcsolatban úgy fogalmazott, nem volt jó reklámja a sportágnak, mert kevés néző előtt zajlott és így persze hangulat sem volt. Alig ezer szurkoló lézengett a több mint tízezer férőhelyes Arena Armeecben, ráadásul a jég is katasztrofális volt.

A szakember elárulta, hat hét múlva, április 22-én kezdődik a felkészülés a következő szezonra, amely szerinte nagyon fényesen is alakulhat, mert sérülése után visszatérhet Liu Shaoang, becsatlakozhat Krueger Cole ugyancsak honosított öccse, az olimpiai ezüstérmes John-Henry Krueger, velük pedig a magyar férfi váltó a világ legerősebb négyese lesz. Hozzátette, a következő idényben már a női csapattól is jobb eredményt vár.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik