Rp. gyorskori: Nem vagyok életem formájában... – Liu Shaolin

NAGY-PÁL TAMÁSNAGY-PÁL TAMÁS
Vágólapra másolva!
2021.11.20. 19:29
Tökéletes születésnapi ajándék: a ma 26 esztendős Liu Shaolin Sándor nyerte meg az 500 métert a debreceni kvalifikációs vk-viadalon, öccse, Shaoang pedig a második lett. A versenyek után a testvérpár természetesen nyilatkozott is az NSO Tv kamerája előtt, ahogy Jászapáti Petra is, aki a hazai közönségtől feltüzelve mutatott be szökést az 1500 méter B döntőjében.

Liu Shaolin Sándor emlékei szerint ez volt az első versenye, amely éppen a születésnapjára esett.

„Ez egy nagyon jó születésnap, erre biztosan emlékezni fogok! Nagyon jó élmény volt másfél év után újra hazai közönség előtt versenyezni, legutóbb szintén Debrecenben történt meg. Óriási lendületet kaptunk a lelátóról, nélkülük nem sikerült volna, mert nagyon buzdítottak.”

Testvére, Liu Shaoang nagyon örült, hogy együtt álhatott a testvérével a képzeletbeli dobogón.

„Nagyon jó volt újra együtt korcsolyázni, hiszen rég láttunk ilyen összekerülést, hogy a Liu tesók egy döntőben mehetnek. A kevés versenynek, a sok távnak és ellenfélnek köszönhetően nem nagyon volt esélyünk így találkozni. Az, hogy be tudtuk húzni ketten ezt az ötszáz métert, nagyon jó volt. Mindenki, aki itt volt Debrecenben, jó emlékekkel fog hazamenni.”

Videónkban beszélnek arról is, mit jelent ez a kettős győzelem a jövő februári olimpia szempontjából.

Jászapáti Petra az 1500 méter B döntőjében mutatta be pályafutása első szökését.

„Úgy mentem fel a futamra, hogy miért ne, próbáljuk meg, ilyet sosem csináltam a karrierem során. Reménykedtem, hogy senki nem fog utánam jönni, de hét körrel a vége előtt láttam, hogy a holland edző engem nézett, amikor elmentem előttük. Aztán láttam, hogy a holland lány előre áll, és elkezdi meghúzni a tempót. Akkor már éreztem, hogy talán nem jön össze, négy-öt körrel a vége előtt pedig már jött a fal, és ők meg elindultak.”

Beszámolónkat a szombati napról ITT olvashatja.

VILÁGKUPA-SOROZAT, 3. ÁLLOMÁS, DEBRECEN
Férfiak. 500 m:
Liu Shaolin Sándor 40.955, 2. Liu Shaoang 40.965, ...9. Krueger John-Henry. 1500 m: 1. Ren Ce-vej (kínai) 2:12.910, ...5. Liu Shaolin Sándor 2:13.523, ...9. Krueger John-Henry, ...20. Liu Shaoang. Nők. 500 m: 1. Suzanne Schulting (holland) 42.566, ...14. Kónya Zsófia, ...21. Jászapáti Petra, ...36. Somogyi Barbara. 1500 m: 1. Schulting 2:23.009, ...13. Jászapáti Petra, ...27. Sziliczei-Német Rebeka, ...37. Bácskai Sára Luca

VK-RANGSOR (három állomás után)
Férfiak. 500 m:
1. Liu Shaolin Sándor 22621 pont, ...5. Liu Shaoang 12101, 6. Krueger John-Henry 11775. 1500 m: 1. Szemjon Jelisztratov (orosz) 15300, ...11. Liu Shaolin Sándor 6193, ...15. Krueger John-Henry 3919, 16. Liu Shaoang 3426. Nők. 500 m: Ariana Fontana (olasz) 26000, ...14. Jászapáti Petra 3595, ...22. Kónya Zsófia 816, ...41. Somogyi Barbara 25. 1500 m: 1. Li Ju Bin (kínai) 20097, ...21. Jászapáti Petra 913, ...33. Sziliczei-Német Rebeka 160, ... 56. Bácskai Sára Luca 8, 57. Somodi Maja 8

A kvalifikációs szabályok értelmében a négy állomásból álló világkupa-sorozat három legjobb eredménye számít be a végső rangsorba: 500 és 1000 méteren 32-32, 1500 méteren 36 korcsolyázó léphet jégre az olimpián, de országonként legfeljebb három. Váltóban (férfi, női) nyolc-nyolc csapat szerezhet kvótát. Vegyes váltóban a legjobb 12 együttes indulhat, ám itt a jégre lépés feltétele az is, hogy az adott ország mind a nőknél, mind a férfiaknál rendelkezzen két-két-egyéni kvótával is.

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik