Rp. gyorskorcsolya: Jobb formában vagyok, mint tavaly! – Liu Shaolin Sándor

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
Vágólapra másolva!
2020.01.19. 16:29
Vasárnap délelőtt elutazott a magyar rövid pályás gyorskorcsolya válogatott Debrecenbe, az idei Európa-bajnokság helyszínére. A csomagok bepakolása közepette Liu Shaolin Sándor és Jászapáti Petra is elmondta az NSO Tv-nek, hogyan sikerült a felkészülésük, valamint a magyar színekben első világversenyére készülő John-Henry Krueger is beszélt a várakozásairól. 

„Keményen készültünk az elmúlt hetekben, boldogok voltunk és motiváltak
mondta a felkészülés időszakáról Liu Shaolin Sándor. – Ki tudom jelenteni, hogy jobb formában vagyok, mint a tavalyi évben, az előző Európa-bajnokság idején!De a sportban nem lehet megmondani, hogy végül mi lesz az eredmény, mi mindent megteszünk azért, hogy jól sikerüljön a verseny.”

A 2019-es, négy aranyat, négy ezüstöt és két bronzot hozó Eb-t nehéz lesz felülmúlni, de a magyar csapat azon lesz, hogy újra elkápráztassa a szurkolókat. Immár a válogatott tagja az olimpiai ezüstérmes John-Henry Krueger is, az amerikai születésű koris elmondta, izgatottan várja a hazai kontinensviadalt, és nem hiszi, hogy a szeptemberben elszenvedett súlyos térdsérülése negatívumként hatna a teljesítményére.

Kiemelte, a magyar közönség rengeteg pozitív energiát adhat a debreceni Főnix Csarnokban, és ugyanerről beszélt Jászapáti Petra is, aki a többiekhez hasonlóan bízik benne, hogy minél többen látogatnak ki a január 24-én kezdődő eseményre.

Videónkban arról is beszélnek, mit várnak a hazai Európa-bajnokságtól.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik