Rp. gyorskorcsolya Eb: remek magyar kezdés Debrecenben

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
Vágólapra másolva!
2020.01.24. 13:09
null
Remekül kezdtek a mieink Debrecenben (Fotó: Tumbász Hédi)
Majdnem hibátlan mérleggel zárt a délelőttöt a magyar short track csapat a debreceni kontinensviadal első napján: 1500 méteren mind a hat indulónk továbbjutott, ötszázon négyen jártak sikerrel.



„Szerintem ez az első olyan világverseny, amelyen már az előfutamok során, ráadásul délelőtt is több ezer néző szurkol a lelátókon.”

Bizony, bizony, eddig jelesre vizsgázott mindenki a debreceni short track Európa-bajnokságon – és ez a versenyzők mellett a nézőkről is elmondható, akik fantasztikus hangulatot varázsoltak már pénteken délelőtt a Főnix Csarnokba, nem véletlenül hangzott el Liu Shaolin Sándor szájából fenti mondat.

Az összetett Európa-bajnoki címvédő szintén varázsolt, akárcsak öccse, Liu Shaoang, Jászapáti Petra és Lockett Deanna, ők négyen ugyanis 500 és 1500 méteren is sikerrel vették az első kanyart. Bácskai Sára Luca és Krueger Cole 1500 méteren jutott tovább, 500-on mind a ketten a szombaton helyosztókon léphetnek jégre.

„Ez volt a minimum – mosolygott Liu Shaoang. Remek érzés ennyi néző előtt futni.”

Ugyanilyen elégedetten összegzett Liu Shaolin Sándor is a két táv után: „Jó volt ez a délelőtt, a jégre sem lehet panaszunk. Kicsit ugyan hideg van a csarnokban, de inkább legyen így, minthogy a jég puhuljon. Jó érzés ennyi magyar előtt futni.”

Az Európa-bajnokság 14 órakor az 1000 méteres negyeddöntőkkel folytatódik, aztán következnek a váltónegyeddöntők.

A Nemzeti Sportot a helyszínről tudósítja: Kovács Erika, L. Pap István, Tumbász Hédi (fotó)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik