Rövid pályás gyorskorcsolya: Látjuk a hibákat – Bánhidi Ákos

K. E.K. E.
Vágólapra másolva!
2021.10.26. 09:44
null
A három magyar éremből kettő 500 méteren született, Liu Shaolin Sándor nyert Krueger John-Henry előtt (Fotó: MTI)
Férfivonalon jól állunk, de a short track csapat edzői úgy vélik, hogy a női váltóban is megvan az esély a kvótaszerzésre.

Egy arannyal és két ezüsttel zárta az első kvalifikációs világkupaversenyt a magyar rövid pályás gyorskorcsolya-válogatott, ám az érmeken túlmenően fontos, hogy kvótát érő helyezéseket is szereztek a mieink, s persze akadnak távok, amelyeken egy állomás után még nem állnak a magyarok pekingi indulást érő helyen.

„Bár láttunk érdekességeket Pekingben, egy világkupa-viadal után nem nyilvánítanék véleményt. Elhamarkodottan semmiképpen sem    – nyilatkozta   Bánhidi Ákos, a magyar csapat edzője és menedzsere. – Négy fontos tényezőt említenék: rendkívül hasznos volt, hogy végre láttuk versenyezni az ellenfeleinket, éspedig mindegyiket. Örömteli, hogy a fiataljaink igen jól korcsolyáztak. Újfent bebizonyosodott, hogy a női váltónkban ott az esély a kvótaszerzésre, hiszen a negyeddöntőben a lányok a negyedik legjobb időt futották, a 4:05-ös eredmény azt mutatja, ott van a lábukban az erő. Esetükben a kvótaszerzéshez kell némi szerencse, például valamivel jobb sorsolás, hiszen ezúttal hiába az egészen kiváló idő, éppen a futamukban ment két csapat még jobbat, így a mieink nem jutottak az elődöntőbe. És a negyedik megállapításom így hangzik: a fiaink megint igen erőteljesen muzsikáltak.”

Utóbbi kijelentéssel felesleges vitatkozni, hiszen férfivonalon szerezték a mieink a három érmet: Liu Shaolin (FTC) megnyerte az ötszáz métert, mögötte Krueger John-Henry (FTC) a második helyen végzett, míg a férfiváltó ezüstöt szerzett – tette úgy, hogy a nagy trió, vagyis Liu Shaoang és a bátyja, valamint Krueger John-Henry mellett előbb Jászapáti Péter (SZKE), majd Tiborcz Dániel (MTK), végül Nógrádi Bence (FTC) jutott szerephez.

„A negyeddöntőben Peti ment, az elődöntőben Dani, aztán a finálé előtt azon tanakodtunk, hogy ha Dani mellett döntünk, a sebességből veszíthetünk, ha Peti mellett, lökőerőben lehetünk kevesebbek. Bence sérülés miatt hagyott ki napokat, mégis rá esett a választásunk, mert ő mindkettőben jó, ráadásul úgy voltunk vele, hogy nincs is veszítenivalónk   – árulta el Bánhidi Ákos, amivel egyértelműen arra utalt, hogy a kvótaszerzés szempontjából a döntőbe jutás már hatalmas lépés volt, az ezüstérem pedig annál is nagyobb. – Bencének az utolsó váltásnál szállt el az ereje, ha tovább bírja, akkor Shaoang ott marad a hollandok nyakán, és onnan ő megoldotta volna az előzést. De nincs gond, látjuk a hibákat, azt, hogy hol kell javítanunk.”

Így azt is látják persze az edzők, hogy a vegyes váltóban, amely egyébként a kvótaszerzést illetően a hatodik helyével majdhogynem biztossá tette pekingi indulását, a negyedik szereplőt meg kell találni...

„Jászapáti Petra klasszis korcsolyázó, az ő helye megkérdőjelezhetetlen, alapesetben a két Liu fut mellette, ám a férfiak kapcsán van elég merítési lehetőségünk, vagyis emiatt nem kell aggódnunk, a másik lányt kell megtalálnunk, de meg fogjuk”  – jelentette ki határozottan Bánhidi Ákos.

Bánhidi Ákos (Fotó: Árvai Károly)
Bánhidi Ákos (Fotó: Árvai Károly)

Csütörtökön újabb vk-viadal kezdődik, már Nagojában, ahol a pekingi fordulóból kiindulva nemcsak a minél jobb helyezésekért kell küzdeni, hanem a sérülések elkerülésére is nagyon figyelni kell.

Az ezerméteres B-döntő utolsó kanyarjában a német Cristoph Schubert brutálisan letarolta Liu Shaolint. Percek teltek el, mire a magyar klasszis lábra állt – a német sárga lapot kapott, ezzel kezdheti elölről a harcot, hiszen a B-döntővel ezen a távon gyakorlatilag zsebében volt a kvóta, így viszont a mezőny végére sorolták a bírók.

„Arra, hogy valaki hátulról neked ront, hogy valaki ön- és közveszélyes, nem lehet felkészülni... Az esetet látva nagyon megijedtem, mert azt hittem, Sanyi kitapossa a német srác belét, amiért ezt művelte   – vallotta be Bánhidi Ákos. –  Ilyet természetesen sosem tenne, és egyikőnk sem, de tényleg veszélyes szituáció volt, nálam nem is sárga, hanem piros lapot ért volna.”          

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik