Peking 2022: új bobok vásárlására indított gyűjtést a jamaicai szövetség

V. J.V. J.
2021.11.25. 12:46
null
Jamaicai versenyzők az 1988-ban Calgaryban rendezett téli olimpián (Fotó: AFP)
A Jamaicai Bobszövetség (JBSF) gyűjtést szervez két egyszemélyes és egy négyszemélyes bob vásárlására, hogy versenyzői ismét rajthoz állhassanak a téli olimpián.

 

A vasárnap közzétett videóban Chris Stokes, a JBSF elnöke elmondja, hogy a jamaicai csapat a februári, pekingi téli játékokra készül, ehhez szüksége van megfelelő eszközökre, amellyel a versenyzők képességeiknek megfelelően tudnak majd teljesíteni.

A 2018-as téli olimpiára párosban kijutottak az ország első női bobosai, Jazmine Fenlator-Victorian és Carrie Russell képviselhette a trópusi országot Pjongcsangban, emellett egy szkeletonversenyzőnek is sikerült kvalifikálni. A 2022-es játékokon debütál majd a női egyes versenyszám. A bobok megvásárlásához összesen 194 ezer amerikai dollárra van szükség – írta az insidethegames.biz.

„A tavalyi idényben történelmi érmeket szereztünk női egyesben, és hosszú kihagyás után a férfi négyes csapatunk is visszatért a világkupa-sorozatba” – jelezte a JBSF, amelynek a gyűjtésre nem maradt sok ideje, ugyanis a kvalifikációs időszak január végén zárul.

Chris Stokes tagja volt az első jamaicai bobcsapatnak, amely nagy feltűnést keltett indulásával az 1988-as téli olimpián Calgaryban. A négyesről film is készült, magyarul „Jég veled!” címmel.

(MTI)

Ezek is érdekelhetik
Legfrissebb hírek