Peking 2022: a NOB kizárta a halasztás lehetőségét

MTI/SZ. R.MTI/SZ. R.
2021.12.07. 22:23
null
Nem halaszthatják el a 2022-es pekingi téli olimpiát (Fotó: AFP)
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) kizárta annak lehetőségét, hogy a koronavírus-járvány miatt elhalasszák a pekingi téli olimpiát.

 

A kérdés a vírus omikron variánsának megjelenése miatt merült fel, ám Juan Antonio Samaranch, a NOB pekingi olimpiai koordinációs bizottságának vezetője kedden határozottan kizárta ennek a lehetőségét. Kijelentette, hogy az eredeti, februári időpontban tartják meg a játékokat.

„Az elmúlt két évben, ebben a covid-világban az élet minden területén megtanultuk, hogy rugalmasnak kell lennünk és gyorsan kell alkalmazkodnunk a változó körülményekhez. Pekingben ezt megtettük. Mindenre felkészültünk, a szervezőknek minden lehetséges szituációra van tervük" – mondta Samaranch.

A sportvezető biztos benne, hogy az olimpián résztvevők helyiektől történő elkülönítésével képesek lesznek megküzdeni a járvánnyal akkor is, ha rossz irányba változik a covid-helyzet.

„Így most boldogan jelentjük be, hogy a tervezett időben és formában ünnepelhetjük majd a játékokat" – jegyezte meg a spanyol bizottsági elnök.

Christophe Dubi, az olimpia ügyvezető igazgatója kedden arról beszélt, hogy egyelőre a szervezők a jegyeladással kapcsolatos terveiket még nem jelentették be, de megerősítette, hogy a helyiek úgy számolnak, lesznek majd nézők a versenyeken.

„Azt gondolom, hogy néhány héten belül megszületik a végleges döntés a nézőkről, mert később már fizikailag lehetetlen lenne lebonyolítani az értékesítést" – nyilatkozott Dubi.

Az már szeptemberben eldőlt, hogy a február 4-én rajtoló téli olimpián csak kínai lakosok lehetnek a lelátókon.

A NOB mellett a Nemzetközi Jégkorong Szövetség (IIHF) is döntést hozott kedden, amely értelmében a házigazda Kína férfiválogatottja részt vehet a pekingi téli olimpián. Az IIHF az elmúlt hetekben azt vizsgálta, hogy az együttes megüti-e a kívánt színvonalat egy olyan tornán való szerepléshez, melyen az észak-amerikai profi liga (NHL) játékosai is jégre léphetnek. A tesztelés keretében a nemzeti csapat két KHL-es gárdával mérte össze a tudását, és bár az Avangard Omszk és az Amur Habarovszk együttesétől is vereséget szenvedett, végül rajtengedélyt kapott. Előbbivel szemben 4-1-re maradt alul, utóbbitól viszont csak hosszabbításban kapott ki 5-4-re.

„Olyan szintet képviselünk, mint Dánia és Lettország, vagy éppen az első számú tartalék Norvégia. Az elmúlt két mérkőzésen megmutattuk, hogy megvan a képességünk ahhoz, hogy a saját olimpiánkon szerepeljünk" – jelentette ki Ivano Zanatta szövetségi kapitány.

Ezek is érdekelhetik
Legfrissebb hírek