Paralimpia 2018: Balogh Zsolt a 15., Lőrincz Krisztina 24. lett

Vágólapra másolva!
2018.03.14. 08:49
Bemutatkoztak a magyar versenyzők is a pjongcsangi téli paralimpián szerdán: a látássérült alpesi síző, Balogh Zsolt a 15. helyen zárt óriás-műlesiklásban, Lőrincz Krisztina 24. lett az ülő sífutók sprint viadalán.

A Magyar Paralimpiai Bizottság tájékoztatása szerint a korábbi fagyos időjárás szerdára tavasziasra váltott, s a háromfős magyar csapat jól helytállt.

Lőrincz Krisztina – aki 2016-ban a nyári paralimpián is ott volt, Rióban evezésben indult – az 1.1 kilométeres sprint versenyben nem jutott tovább a selejtezőből, de egyéni csúcsot ért el, s egy vetélytársát megelőzve 24. lett.

Markovich Gyöngyi szakágvezető nagyon elégedett volt a sportoló teljesítményével. „A pálya remek volt, és Kriszti sem izgulta túl a versenyt, pozitív hangulatban rajtolt el. Talán ez is segítette, hogy másfél perccel ment jobban élesben, mint az edzéseken. Az, hogy az első közös téli paralimpiánkon egy magyarok által még sosem próbált versenyszámban új egyéni csúccsal tudott zárni, számunkra fantasztikus siker" – idézte az MPB közleménye a szakembert.

A férfi óriás-műlesiklás látássérült kategóriájának mezőnyében 18-an indultak, Balogh Zsolt haladását Bocsi Bence segítette vezetőként (guide). A magyar duó mindkét futamot teljesítette, az időeredmény a 15. helyhez volt elegendő.

„Az első futamban a fiúk biztonságos menetet síztek, a második körben mutatták meg azt, ami bennük van – értékelt Fábián Attila, a para alpesi sí szakágvezetője, Balogh és Bocsi edzője. – A második futamban egy technikai hiba miatt 5-6 másodpercet vesztettek az idejükből, ha ez nincs, akkor maximálisan elégedett lennék, így azonban van bennünk némi hiányérzet.”

Hozzátette ugyanakkor: nagyon büszke a tanítványaira, az első paralimpiájukon szépen helytálltak, és rendben végrehajtották a feladatukat.

„Sporttörténelmet írtunk, hiszen az első magyar ülő sífutónk és az első magyar látássérült síelőnk teljesítette a két versenyszámot – mondta Szabó László, az MPB elnöke. – Lőrincz Krisztina egyéni legjobbját teljesítette úgy, hogy a mezőnyben ő volt az egyik legsérültebb versenyző, csak váll- és karizmokkal hajtotta végig a sílécre szerelt székét az 1.1 kilométeres távon. Balogh Zsolt és Bocsi Bence teljesítménye is tiszteletet érdemel, Zsolt látássérültsége a második legnagyobb volt ebben a mezőnyben, a pálya betanulásakor ez nagyobb hátrányt jelentett, mint a versenytársainak.”

Szabó László hangsúlyozta: szerinte kiemelkedő lehetőség és sportdiplomáciai siker, hogy Magyarország ott lehet a játékokon induló országok között.

Lőrincz Krisztina ezzel befejezte a szereplését Pjongcsangban, míg a Balogh, Bocsi duó szombaton műlesiklásban lesz érdekelt.

A pjongcsangi paralimpián 49 ország 570 sportolója szerepel. A hat sportágat – alpesi sí, sílövészet, kerekesszékes curling, sífutás, hódeszka és szánkós jégkorong – magában foglaló esemény vasárnapig tart.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik