Műkorcsolya: Tóth Ivett a Vasasban folytatja karrierjét

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.06.19. 14:16
A Vasas újjáalakuló műkorcsolya-szakosztályában folytatja pályafutását Tóth Ivett, aki a februári, pjongcsangi téli olimpián a 23. helyen zárt.

Az angyalföldi klub tájékoztatása szerint 1997-től már működött műkorcsolya-szakosztály a Vasasban, a 2002-es Salt Lake City-i ötkarikás játékokon Tóth Zoltán éppen a fővárosi egyesület színeiben szerepelt.

Az Eb-8. Tóth Ivett mellett ötvenfős utánpótlásbázissal alakultak most újjá, a versenyzők a Vasas Jégcentrumban edzenek majd. A szakmai munkáért Major Andrea szakosztály-igazgató és Tokaji-Kulcsár Zsófia szakmai igazgató felel – Tóth edzéseit néhány hónapja utóbbi irányítja.

„A műkorcsolya több szempontból is jól illeszkedik a klub stratégiájába, hiszen a jégkorong mellett egy újabb téli sportágnak is vasasos otthont teremtünk. Az is fontos szempont volt a döntésünknél, hogy olyan tapasztalt szakemberekkel működhetünk együtt, akik garanciát jelentenek az eredményes munkára, míg Tóth Ivett személyében egy újabb eredményes és nagyon szimpatikus egyéni élsportolót nyertünk meg” – nyilatkozta Markovits László, a Vasas SC elnöke.

Tóth Ivett azt mondta, az elmúlt évet Svájcban töltötte, de most végleg hazaköltözött, ezért nagy megnyugvást jelent számára, hogy új edzőpárossal egy olyan klub kötelekében folytathatja pályafutását, mint a Vasas.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik