Műkorcsolya GP: a 17 éves amerikai négyfordulatos Axellel nyerte az első versenyt – videó

Vágólapra másolva!
2022.10.23. 11:27
null
Ilia Malinin megint sikeresen mutatott be négyfordulatos Axelt (Fotó: AFP, archív)
Az amerikai Ilia Malinin sikeresen bemutatott négyfordulatos Axeljének is köszönhetően megnyerte a műkorcsolyázók 2022–2023-as Grand Prix-sorozatának első versenyét az egyesült államokbeli Norwoodban.

A mindössze 17 éves sportoló a világon elsőként egy hónappal ezelőtt, egy kisebb viadalon mutatta be először a négyfordulatos ugrást, amelyet most a GP-n is sikerrel vett.

Nagyszerűen éreztem magam, még mindig nem tudom, hogyan sikerült, azóta is sokkban vagyok. Bíztam az elvégzett edzésmunkában, amikor a bemelegítésnél jégre léptem, eldöntöttem, hogy megpróbálom” – fogalmazott Malinin, akinek a kétszeres olimpiai bajnok japán Hanju Juzuru pekingi ötkarikás, sikertelen kísérlete jelentette a motivációt az ugrás begyakorlására.

Malinin mögött a japán Kao Miura lett a második, a dél-koreai Csa Jun Hvan pedig a harmadik.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik