Koronavírus: törölni kellett a márciusi curling-vb-t

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2021.02.08. 14:13
null
Elmarad a curling-vb (Fotó: AFP, archív)
A Nemzetközi Curlingszövetség (WCF) törölte a márciusi női világbajnokságot, amelynek a svájci Schaffhausen lett volna a házigazdája – számolt be a Magyar Távirati Iroda.

 

A szervezet honlapjának hétfői közlése szerint a WCF és a svájci szervezők nagy erőket mozgósítottak ugyan annak érdekében, hogy a járványhelyzet ismeretében, szigorú protokoll kidolgozásával és betartásával a nemzetközi mezőny legjobbjai megmérkőzzenek egymással, azonban a helyi egészségügyi hatóságok nem járultak hozzá a rendezéshez. Kiemelték: a tíznapos, fedett létesítményben sorra kerülő sportrendezvényen még a védőintézkedések mellett is nagy a veszélye a fertőzésnek – írta az MTI.

A távirati iroda kiemelte, a 2022-es, pekingi téli olimpiára vonatkozóan a WCF közölte: a megváltozott körülményeket figyelembe véve hamarosan kidolgoznak egy új kvalifikációs feltételrendszert, és mindent megtesznek annak érdekében, hogy a részvételért zajló versengés a jégen dőljön el. Hozzátették: szóba került, hogy új helyszínen és időpontban rendezik meg a vb-t, miként az is, hogy helyette egy alternatív olimpiai kvalifikációs viadalt tartanak.

Az MTI felidézte, tavaly Kanadában rendezték volna meg a női szakág pekingi olimpiai kvalifikációjának másik alapját jelentő vb-t, de azt – a férfi és a vegyes páros vb-hez hasonlóan – törölték.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik