Hódeszka ob: szlalomban Györe és Pátkai végzett az élen

Vágólapra másolva!
2021.02.19. 19:39
Az alpesi számokban Pátkai Marcell, míg a szabadstílusú slopestyle-ban Fricz Botond sikerét hozta a hódeszka országos bajnokság – írja az MTI.

A szlalomot Eplényben rendezték, ahol minden induló négyszer csúszott le a pályán és a két legjobb eredményének összege alapján rangsorolták a versenyzőket. A nőknél Györe Viola, míg a férfiaknál Pátkai Marcell diadalmaskodott. Györe Viola, míg a férfiaknál Pátkai Marcell diadalmaskodott.

Az óriás-műlesiklásra már Mátraszentistvánon került sor, a nőknél Czunyi Fanni meggyőző fölénnyel lett első, a férfiak küzdelme viszont kifejezetten izgalmas versenyt hozott, ugyanis a legjobb három között, mindössze 1.25 másodperc döntött. A győztes ezúttal is Pátkai lett, aki így 26. bajnoki aranyérmét gyűjtötte be.

Az olimpiai kvótáért küzdő Fricz Botond először állt rajthoz ob-n, amióta azt Magyarországon rendezik, és a papírformát igazolva nagy fölénnyel nyert Simon Kornél és Koczka Gergő előtt. A nőknél Albert Lilláé lett az aranyérem slopestyle-ban.

„Három éve elkezdtünk egy folyamatot, hogy az országos bajnokság minden elemét hozzuk haza az ausztriai Murauból, lehetőséget adva ezzel a teljes hazai mezőnynek az indulásra. Ebben idén ismét előbbre léptünk, hiszen a négy versenyszámból hármat itthon rendeztünk, és a negyedik, a snowboardkrossz is csak a kellő mennyiségű hó hiánya miatt maradt el egyelőre. De egy kis szerencsével ezt még pótolhatjuk márciusban” – értékelt Bécsy Balázs, a Magyar Snowboard Szövetség elnöke.

„Fontos fejlődés az is, hogy idén már az összes versenyünk élő időméréssel-pontozással futott, online lehetett követni a versenyek alakulását” – tette hozzá.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik