Gyorskorcsolya-vb: Ireen Wüst kikapott, japán siker a nőknél

Vágólapra másolva!
2018.03.11. 17:39
A hazai közönség előtt szereplő Patrick Roest, illetve a japán Takagi Miho nyerte meg az összetett gyorskorcsolya-világbajnokságot Amszterdamban.



Az olimpiai ezüstérmes Roest pályafutása első összetett vb-elsőségét szerezte meg, a három szám után éllovas norvég Sverre Lunde Pedersen 10 ezer méteren bukott, így be kellett érnie a második hellyel.

Az olimpiai ezüstérmes Roest pályafutása első összetett vb-elsőségét szerezte meg, a három szám után éllovas norvég Sverre Lunde Pedersen 10 ezer méteren bukott, így be kellett érnie a második hellyel.

A 23 éves Takagi – aki csapatban volt olimpiai bajnok – meglepetésre megelőzte az ötszörös összetett világbajnok, s ötszörös ötkarikás aranyérmes holland Ireen Wüstöt.

A háromnapos vb-t 2001 óta először rendezték meg nyitott helyszínen, akkor Budapesten a Városligeti Műjégpálya adott otthont az események. Ezúttal az 1928-as amszterdami olimpia stadionjában alakítottak ki egy 400 méteres pályát, amely mentén 20 ezren foglalhattak helyet. Nemcsak a versenyzők, hanem a szervezők számára is komoly kihívás volt a nyitott pálya, mivel hétvégén sok eső és 15 fokos hőmérséklet rontotta a jég minőségét.

GYORSKORCSOLYA-VILÁGBAJNOKSÁG, AMSZTERDAM
FÉRFIAK

1. Patrick Roest (Hollandia) 154.547 pont
2. Sverre Lunde Pedersen (Norvégia) 154.941
3. Marcel Bosker (Hollandia) 155.953

NŐK
1. Takagi Miho (Japán) 166.905 pont
2. Ireen Wüst (Hollandia) 167.758
3. Annouk van der Weijden (Hollandia) 169.840

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik