Északisí-vb: egy magyar már biztos részt vehet az olimpián sífutásban

V. J.V. J.
Vágólapra másolva!
2021.02.24. 15:41
null
Kónya Ádám (képünkön) és Lágler Kristóf is teljesítette az olimpiai induláshoz szükséges szintet (Fotó: Getty Images)
A női mezőnyben a magyarok közül csak Pónya Sára vette sikerrel a sífutók selejtezőjét a németországi Oberstdorfban szerdán kezdődött északisí-világbajnokságon, míg a férfiaknál két magyar is teljesítette az olimpiai induláshoz szükséges szintet – írja az MTI.

 

A nőkre 5, a férfiakra 10 kilométer várt, mindkét nemnél az első tíz szerzett indulási jogot a jövő keddi 10, illetve a jövő szerdai 15 kilométeres, szabadstílusú főversenyre.

A nőknél egyedüli magyar indulóként a sílövészetben is versenyző Pónya Sára állt rajthoz, aki a 43 indulóból éppen tizedikként jutott tovább. A sérülésből felépült sportoló 14:26.5 perc alatt teljesített a távot, és mindössze 1.4 másodperccel bizonyult gyorsabbnak a 11. helyezett, már kieső litván riválisánál. Pónya ugyanakkor néhány másodperccel elmaradt a nemzetközi szövetség által az olimpiai induláshoz előírt szinttől, viszont továbbjutásának köszönhetően a főversenyben újra megpróbálhatja teljesíteni azt.

A férfiaknál 6.8 kilométernél még Kónya Ádám és Lágler Kristóf is a legjobb tíz között szerepelt, azonban 7.9-nél már csak utóbbi, a célban pedig azonos idővel, holtversenyben a 12. helyen zártak. Bár a 26:27.4 perces időeredményük 3.6 másodperccel maradt el a tizedik helyezettől, de az olimpiai induláshoz szükséges szintet mindketten teljesítették, ami azt jelenti, hogy Pekingben nemzet jogán legalább egy magyar férfi sífutó indulhat majd jövőre. A biatlonban is versenyző Gyallai Soma és Büki Ádám 20., illetve 25. helyen végzett.

Kónya Bálint szövetségi kapitány az MTI-nek úgy értékelt, hogy öccsétől továbbjutást várt, de a 800 méter hosszú emelkedőn teljesen elkészült az erejével, emiatt esett vissza. A kapitány szerint ugyanakkor Lágler szereplése megfelelt a realitásnak.

A szerdai programban még a női síugrók normálsáncos selejtezője szerepel 18 órától, amelyben Vörös Virág lesz érdekelt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik