Curling Eb: a magyar női csapat vereséggel kezdett

Vágólapra másolva!
2022.11.18. 23:37
null
Fotó: worldcurling.org
A magyar női válogatott a norvégoktól elszenvedett 10–4-es vereséggel kezdte meg szereplését pénteken a svédországi Östersundban zajló curling Európa-bajnokságon.

 

A Gunzinám Zsanett, Schrötter-Nagy Tímea, Bíró Blanka, Halász Csilla, Biró Bernadett összeállítású magyar együttes a verseny eredményközlő oldala alapján két end után már komoly hátrányba került (0–6), a negyedik után pedig eldőlni látszott az összecsapás (1–8). A folytatásban azonban három enden át eredménytelenek voltak az északiak, miközben a magyarok megkezdték a felzárkózást, ám az végül csak a szépítéshez volt elég.

A magyar együttes következő ellenfele Németország lesz szombaton. A tíz résztvevő körmérkőzést játszik, az utolsó két csapat kiesik az A divízióból. A magyar női csapat azért szerepelhet a legjobbak között, mert onnan az orosz válogatottat – az ukrajnai háború miatt – kizárták.

A B-divízióban szereplő férfiak szombaton mutatkoznak be az Eb-n, első ellenfelük Belgium lesz.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik