Alpesisí-vb: módosították a női végeredményt – holtverseny

Vágólapra másolva!
2021.02.17. 09:43
Az olaszországi Cortina d'Ampezzóban a férfi és női párhuzamos óriás-műlesiklással folytatódott az alpesisí-világbajnokság. Előbbieknél a győzelmet a francia Mathieu Faivre, utóbbiaknál holtversenyben az olasz Marta Bassino és az osztrák Katharina Liensberger szerezte meg.


Paralel verseny – két győztes: Katharina Liensberger és Marta Bassino egyaránt aranyérmet kapott (fotó: fis-ski.com)
Paralel verseny – két győztes: Katharina Liensberger és Marta Bassino egyaránt aranyérmet kapott (fotó: fis-ski.com)

 

A versenyt jelentősen befolyásolta, hogy a piros pálya gyorsabb volt, mint a kék, így azok voltak előnyben, akik másodikként jöhettek a piroson, hiszen az első futamot követően legfeljebb fél másodperces különbségeket írtak jóvá a győztesnek.

Így fordulhatott elő, hogy a nőknél Marta Bassino csupán egyetlen századmásodperccel jutott tovább a selejtezőből, ám mivel mindig a piros pályán fejezte be a párharcokat, végül az aranyéremig menetelt. A fináléban az osztrák Katharina Liensbergert volt az ellenfele, s először ott is az olasz versenyző győzelmét hirdették ki, utólag azonban az időmérő berendezés hibájára hivatkozva megváltoztatták a végeredményt, s végül mindkét síző aranyérmet kapott, míg a bronz a francia Tessa Worley nyakába került, aki az amerikai Paula Moltzan ellen nyert a kisdöntőben.

A férfiak fináléjában a horvát Filip Zubcic az első futamban a piros pályán hibázott nagyot, így Faivre úgy állhatott neki a második futamnak a jobb pályán, hogy előnyben volt, és ezt aztán aranyéremre is váltotta. A bronzot a svájci Loic Meillard szerezte meg a német Alexander Schmid ellenében.

ALPESISÍ-VB, CORTINA D'AMPEZZO (OLASZORSZÁG)
Férfi párhuzamos óriás-műlesiklás
1. Mathieu Faivre (Franciaország)
2. Filip Zubcic (Horvátország)
3. Loic Meillard (Svájc)
Női párhuzamos óriás-műlesiklás
1. Marta Bassino (Olaszország) és Katharina Liensberger (Ausztria)
3. Tessa Worley (Franciaország)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik