Alpesisí-vb: Shiffrin elképesztő kiesése, Brignone az első aranyérmes

Vágólapra másolva!
2023.02.06. 15:55
null
Brignone nyerte a nők kombinációs számát (Fotó:AFP)
Az olasz Federica Brignone nyerte a nők kombinációs számát a franciaországi alpesisí-világbajnokság első napján, Méribelben.

A hétfői versenyben 33-an vágtak neki a szuperóriás-műlesiklásnak, melyben a Federica Brignone volt a leggyorsabb. A svájci Lara Gut-Behramit és a norvég Ragnhild Mowinckelt 71 századdal előzte meg, míg a nagy esélyes amerikai Mikaela Shiffrin 96 százados hátránnyal hatodik lett.

Öten nem tudtak lejönni a lejtőn, nyolcan pedig – akik csak a szerdai szuper-G előtt tesztelték a pályát - a délutáni műlesiklás rajtjánál már nem jelentek meg. Köztük volt Gut-Behrami és Mowinckel. A második szakaszt így Brignone mögött honfitársa, Elena Curtoni kezdte a második, az osztrák Ramona Siebenhofer pedig a harmadik helyről, Shiffrin negyedik volt. A legutóbbi két olimpián ebben a számban aranyérmes svájci Michelle Gisin a 14. időt érte el délelőtt, de a visszalépők révén a kilencedik helyen állt a szlalom előtt.

Brignone jól teljesített a szlalomban is, a közvetlenül mögötte jövők elmaradtak tőle. A címvédő Shiffrin az elején keveset hozott rajta, aztán az utolsó szakasz előtt már csak nyolc század volt a hátránya, az utolsó előtti kaput azonban nem tudta szabályosan kerülni, így kiesett.

Shiffrin futama

A második helyre az ebben a számban 2017-ben és 2019-ben vb-győztes svájci Wendy Holdener jött be, aki az első lecsúszásnál a 15. időt érte el, és a kiszállóknak köszönhetően tizedik volt a második szám előtt.

A harmadik helyen az osztrák Ricarda Haaser végzett, Gisin hatodik lett.

A 32 éves Brignone a műlesiklásban a második leggyorsabb volt, így nagy fölénnyel, 1.62 másodperccel végzett az élen, és az első vb-címét gyűjtötte be.

Az izraeli színekben szereplő Szőllős Noa a 17. helyen fejezte be a versenyt.

ALPESISÍ-VB, MÉRIBEL
Női kombináció:

Federica Brignone (Olaszország) 1:57.47 perc (1. futam: 1:10.28 p, 2. futam: 47.19 mp)
2. Wendy Holdener (Svájc) 1:59.09 (1:11.94, 45.15)
3. Ricarda Haaser (Ausztria) 1:59.73 (1:11.37, 48.36)

Kedden a férfiak kombinációját rendezik.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik