Kowalczyk és Northug tarolhat a sífutóknál

KARÁDI ZOLTÁNKARÁDI ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2010.02.14. 12:40
null
Vajon megállítják-e Vancouverben? Petter Northug lehet a legnagyobb sztár sífutásban (Fotó: Action Images)
Magyar idő szerint február 13-án hajnali három órakor fellobbant a láng, a kanadai Vancouverben elkezdődtek a XXI. téli olimpiai játékok. Sorozatunkban az egyes sportágakat, szakágakat, illetve ezek egy-egy meghatározó alakját vesszük górcső alá. A mostani részben a sífutás van soron, a játékok egyik klasszikus sportága.

A Callaghan-völgyben, festői környezetben elterülő Whistler Olimpiai Park a következő két hét során négy sportág versenyeinek ad majd otthont, köztük a sífutók is itt küzdenek meg egymással. A két év alatt csaknem 120 millió dollárból felépített létesítmény három stadionrésze mindegyikében majdnem 12 ezer néző figyelheti az eseményeket. 14 kilométernyi úthálózatból jelölik ki a különböző számok pályáit, amelyek igen nagy megmérettetés elé állítják a versenyzőket – a férfiak 50 km-es versenyén például összesen csaknem 2000 méternyi szintkülönbséget kell legyűrniük.

A sífutók között Vancouverben más-más távon és stílusban összesen 12 számban osztanak ki aranyérmet, hatot a hölgyek, hatot pedig a férfiak nyakába akasztanak. A sífutóknál kétfajta futóstílust különböztetnek meg: klasszikust és szabad stílust. Előbbinél elsősorban karral, a botokkal hajtják magukat a versenyzők, s a léceknek párhuzamosan kell haladniuk. A szabad stílusnál inkább a lábmunkán van a hangsúly: korcsolyázó mozdulatokkal haladnak a versenyzők és a lécek is többnyire V-alakban siklanak. Ez utóbbi stílus viszonylag friss, csak néhány évtizede jött gyakorlatba, kezdetben csak a klasszikusban futottak a versenyzők.

Az egyéni versenyszámokban egy nemzetből legfeljebb négyen indulhatnak. Az egyes világversenyeken felváltva rendezik egyik, vagy másik stílusban a különböző versenyszámokat, így Vancouverben az egyéni sprintversenyt klasszikus, a váltót viszont szabad stílusban rendezik majd.

Ezekben a számokban egy 1000-1500 méteres kört teljesítenek a versenyzők. Egyéniben először a selejtezőt rendezik meg, ahol fél percenként indulnak a versenyzők, s a legjobb harminc idő jut a negyeddöntőbe. Itt öt hatfős csoportba osztják a mezőnyt a selejtező idői alapján, ahol már egyszerre indulnak a versenyzők, s minden futamból az első két helyezett jut az elődöntőbe, plusz a többiek közül a két legjobb idő. A két elődöntőből aztán ugyancsak a két-két első helyezett, valamint a két legjobb időt futó versenyző jut be a döntőbe.

A sprintváltókat nemzetenként két-két versenyző alkotja, akik felváltva háromszor-háromszor teszik meg a kört a selejtezőben és a döntőben is.

A férfiaknál 15, a hölgyeknél pedig 10 kilométeren, szabad stílusban futják majd le az egyetlen klasszikus lebonyolítású versenyt, azaz a sífutók fél percenként indulnak a világkupa fordított sorrendjében, s csak az órával, illetve egymás idejével versengenek.

A maradék három versenyszámot már tömegrajttal indítják: így a férfi 50 és a női 30 kilométeres klasszikus stílusú versenyt, valamint a férfi 30 és női 15 kilométeres üldözőversenyt. Utóbbi kettőben a mezőny a táv első felét klasszikus stílusban teljesíti, majd féltávnál egy gyors léccsere után szabad stílusban fejezik be.

A hatodik versenyszám a férfiaknál a 4x10, a hölgyeknél pedig a 4x5 kilométeres váltó. A csapatok első két tagja klasszikus, a második kettő pedig szabad stílusban fut majd.

Ami az esélyeket illeti: férfiaknál a sprinteknél már nyoma sincs a korábbi elsöprő norvég fölénynek. Bár ők is esélyesek mindkét számban, ám a svéd és az orosz versenyzők igencsak megszorongathatják őket. Nagy kérdés az is, hogy a szezont bombaformában kezdő, az összetett világkupában vezető norvég Petter Northug rajthoz áll-e a rövidebb számokban is, vagy csak a hosszabb távokra koncentrál?

Utóbbiakban ugyanis ő az első számú favorit. Az is kedvez neki, hogy a 15 kilométeres távot ezúttal szabad stílusban rendezik, míg a tömegrajtos versenyeken parádés hajrájának köszönhetően a tavalyi világbajnokságon két egyéni, illetve a váltó számban is tönkreverte a mezőnyt. Azért az 50 kilométer lehet, hogy hosszú lesz a számára klasszikus stílusban. Ha a mezőnnyel tud maradni, akkor a végén itt is odaérhet, ha nem, akkor viszont az idei Tour de Ski-győztes cseh Lukas Bauer lehet a befutó.

A hölgyeknél a rövidebb távokon a szlovén Petra Majdic az első számú favorit, de a dolgát elég sokan, így a világbajnoki címvédő olasz Follis, a lengyel Kowalczyk, a norvég Björgen, a szlovák Prochaska és a svédek is megnehezíthetik. Majdic a váltóban is esélyes honfitársnőjével, Fabjannal, de itt a finnek és a svéd csapat is nagyon komoly konkurencia.

A hosszabb távokon az összetett világkupában vezető lengyel Justyna Kowalczyk a legesélyesebb, akire a finn Saarinen és a norvég Björgen lehet veszélyes, ezzel szemben a váltóban a finnek tűnnek biztos befutóknak, akiknek csak a norvégok és a svédek lehetnek konkurenciájuk.

Két héten át tehát 12 eseményt csodálhatnak meg a nézők. Bizton állíthatjuk, Vancouver is méltó ünnepe lesz ennek a többezer éves múltra visszatekintő sportágnak, mely természetesen már a téli olimpiák kezdete óta annak elmaradhatatlan részét képezi.

PROGRAM, CÍMVÉDŐK
Versenyszáma döntő időpontjaolimpiai bajnok (2006)világbajnok (2009)
Férfi sprint (klasszikus)február 17., szerdaBjörn Lind (svéd)Ola Vigen Hattestad (norvég)
Csapatsprint (szabad)február 22., péntekSvédországNorvégia
15km (szabad)február 15., hétfőAndrus Veerpalu (észt)Andrus Veerpalu (észt)
30km üldözőversenyfebruár 20., szombatJevgenyij Gyementyijev (orosz)Petter Northug (norvég)
50km (klasszikus)február 28., vasárnapGiorgio di Centa (olasz) Petter Northug (norvég)
4x10km váltófebruár 24., szerdaOlaszországNorvégia
Női sprint (klasszikus)február 22., péntekChandra Crawford (kanadai)Arianna Follis (olasz)
Csapatsprint (szabad)február 22., péntekSvédországFinnország
10km (szabad)február 15., hétfőKristina Smigun (észt)Aino-Kaisa Saarinen (finn)
15km üldözőversenyfebruár 19., péntekKristina Smigun (észt)Justyna Kowalczyk (lengyel)
30km (klasszikus)február 27., szombatKaterina Neumannova (cseh)Justyna Kowalczyk (lengyel)
4x5km váltófebruár 25., csütörtökOroszországFinnország
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik