Pénz + politika + FIFA = kétévenkénti vb

SZABADOS GÁBORSZABADOS GÁBOR
Vágólapra másolva!
2021.12.01. 16:15
Jövőre ilyenkor éppen a katari labdarúgó-világbajnokság mérkőzéseit nézzük majd, hideg sör helyett forralt borral a kezünkben, és biztosak lehetünk benne, hogy olyasmit fogunk látni, amire többször már nem fog sor kerülni.

Ez lesz az utolsó 32 csapatos világbajnokság, és elképzelhető akár még az is, hogy az utolsó olyan, amelyik után négy évet kell várni a következőre.

Elsősorban a színfalak mögötti lobbik harca zajlik most Gianni Infantino FIFA-elnök nagy tervéről, a kétévenkénti vb-rendezésről. Infantino december 20-ára hívott össze egy FIFA-ülést a vélemények ütköztetésére – Európa és Dél-Amerika eddig egységesen elutasítja, de a többi földrész jellemzően támogatjaaz ötletet, Infantino és Arsene Wenger, a FIFA fejlesztési igazgatója néhány nappal ezelőtt is tovább lebegtette ezt az afrikai kontinentális szövetségkairói közgyűlésén.

A fenti minimalista helyzetelemzés egyben meg is magyarázza, hogy miért fontos annyira Infantinónak ez a projekt: ez biztosítja a hatalmon maradását, hiszen a kisebb országok, a vb-ken kevesebb szerephez jutó földrészek szavazatait tudja megszerezni ezzel a következő elnökválasztásra, és persze a támogatásukat minden olyan egyéb projekthez, amelyet véghez akarna vinni. Hajlandó vagyok elhinni, hogy emellett ő őszintén hiszi, hogy a globális futballnak is javára válna a kétévenkénti vb, mert jobban ösztönzi ezeknek a kontinenseknek a fejlődését, de a fő motivációja a történéseknek mégiscsak sportpolitikai jellegű.

Plusz persze pusztán pénzügyi: a FIFA gazdálkodásának alfája és ómegája még mindig a világbajnokság, ez termeli messze a legtöbb bevételt, ez köti a nemzetközi szövetséghez a szponzorokat és üzleti partnereket. Ők viszont jelenleg csak négyévenként kapnak valódi értéket a pénzükért, és nyilván szívesen fizetnének többet, ha ez kétévente történne meg. A FIFA próbálkozott már sok mindennel, hogy diverzifikálja a termékkínálatát, azaz bevezessen olyan új rendezvényeket, amelyek szintén hozhatnak pénzt és kiszolgálhatják a főszponzorokat: ilyenek a korosztályos és női világbajnokságok, futsal- és strandfoci-vb-k vagy éppen a klubvilágbajnokság. Ezek azonban együttesen sem tudják még csak megközelíteni sem a főterméket, a futball-vb-t.

A bevételek növelésének egyetlen módja tehát az, ha a vb-ből sajtol ki több pénzt a FIFA, ezt pedig nagyobb vb-vel és több vb-vel lehet elérni – a nagyobbat már kipipáltuk a 48 csapatos bővítéssel, most jöhetne a kétévenkénti sűrítés, hogy több vb legyen.

(A két projekt kapcsolatát mutatja, hogy a fő érdekek és szempontok teljesen egybevágnak a bővítés és a sűrítés esetében, ugyanazok a mozgatórugói mindkét tervnek.)

Triviális ellenérv a kétévenkénti rendezéssel szemben, hogy ezzel csökkenne a világbajnokság értéke, vagyis hol akkor a haszon? Nos, a vb marketingértéke értelemszerűen csökkenne, de nem a felére. Ha mondjuk 75 százalékra esik vissza az egy vb-ből kitermelhető bevétel (ennél nagyobb csökkenés az új piacok bevonása mellett nem reális), akkor négy év alatt a két vb-ből az eddigi egy vb bevételeinek 150 százalékát kapjuk, tehát pusztán pénzügyi szempontból valóban van racionalitása a tervnek. Hosszabb távon ez persze ennél jobban is erodálhatja a vb értékét, de hosszú távon mindannyian halottak vagyunk, gondolhatja Infantino.

Az erős európai és dél-amerikai ellenkezés viszont komoly fejtörést okozhat az elnöknek, hiszen beláthatatlan következményei lennének, ha az UEFA és a CONMEBOL – illetve azok tagországainak – akarata ellenében, erőből átvinné a javaslatot a FIFA közgyűlésén. A többi földrész szavazataival ezt minden bizonnyal meg tudná tenni, de azzal valódi háborús helyzetet teremtene. (Kicsit hasonlít a helyzet a Szuperliga létrehozásához, csak amíg ott a „hivatalos” futballvilág zárt össze a szakadár klubokkal szemben, itt most ezen a hivatalos futballvilágon, vagyis a szövetségeken belül jönne létre a szakadás.) Kérdés, hogy van-e ebben az ügyben értelmes kompromisszum, vagy valamelyik fél teljesen rá tudja erőltetni az akaratát a másikra.

Mondok is egy példát egy ilyen kompromisszumra, döntse el mindenki, hogy értelmes-e.

A hagyományos, négyévenkénti vb mellett a köztes páros években lehetne egy „FIFA Challenge World Cup” vagy más hasonló néven futó esemény, ahol
– vagy kevesebb lenne az európai és dél-amerikai csapat a normál vb-hez képest;
– vagy nem vennének részt az UEFA és a CONMEBOL top országainak csapatai, csak a második vonal;
– vagy az európaiak és dél-amerikaiak nem a legjobb csapataikkal mennének, hanem mondjuk 21 vagy 23 éven aluliakkal;
– esetleg ezen kikötések valamilyen kombinációja érvényesülne.

Értelemszerűen ezt is össze kellene egyeztetni a versenynaptárral – nyilvánvaló probléma például, hogy ha ez a torna páros években lenne, akkor ütközne az olimpiával és a futball Eb-vel. Ugyanakkor, ha valóban 23 aluli európai csapatok mennének, akkor még össze is lehetne kötni a selejtezőket az olimpiai selejtezőkkel, például az ott legjobban végző, de az olimpiára ki nem jutó országok 23 éven aluli csapatai mennének a „challenge” vb-re.

Vadul hangzik, tudom, de a követ Gianni Infantino dobja a tóba, a hullámok csak a következményt jelentik. (Megjegyzés a FIFA elnökének, ha olvassa e sorokat: kedves Gianni, természetesen a FIFA Challenge World Cup megvalósítása esetén igényt tartok az engem megillető jogdíjra. Köszönöm.)

És ne felejtsük el, hogy ha a FIFA erőből átveri a sűrítési javaslatot a közgyűlésen, akkor a fenti helyzet akár spontán is előállhat, vagyis az európaiak nem a legjobbjaikat küldenék el a köztes a vb-kre, már ha nem bojkottálnák teljesen a tornát – amit azért valószínűtlennek tartok.

Itt tartunk most. A szembenálló felekről nehéz elképzelni, hogy komoly arcvesztést kockáztatva teljesen feladnák a jelenlegi álláspontjukat, és sor kerülhetne egy olyan látványos visszavonulásra, mint amilyet a Szuperliga csapatai mutattak be tavasszal. Előbb-utóbb eldől, ki a nagyobb kutya, mi pedig addig is szoktassuk hozzá magunkat és a családunkat a gondolathoz, jövőre ádventkor is futball-vb-t nézünk.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik