Szilágyit élvezet, Risztovot kemény feladat megzenésíteni

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.11.19. 13:15
null
Együtt a szerző és a múzsa: Tommy Víg és Szilágyi Áron (Fotó: Török Attila)
December elsején bárki meggyőződhet arról, miként fogalmazódtak meg a zene nyelvén azok az érzések, amelyeket egy olimpiai bajnok sikere kavar a lelkekben. Tommy Víg, világszerte ismert dzsesszdobvirtuóz és komponista a Duna Palotában tartott koncertjén vezeti majd végig a közönséget a nyolc londoni aranyérem mámorán, felidézve a magyar győztesek „hőskölteményeit”.

 

A hétfői próbán Szilágyi Áron győzelmének emlékére írt zenedarabot próbálta az ötven éven át az Egyesült Államokban élő, 2006-ban hazatelepülő mester, Tommy Víg és a Budapest Jazz Orchestra.

A Vasas SC vívója kezdetben megilletődötten mozgott a számára szokatlan közegben. A két híresség hamar megtalálta a közös nyelvet, elvégre a a zene és a sport kapcsolata vitathatatlan, mindkettő nyelve nemzetközi.

„Egy vívó pillanatok alatt otthon érzi magát a páston, bárhol is legyen a földön, mint ahogy egy zenész is percek alatt be tud illeszkedni egy zenekarba, függetlenül attól, hogy a többi muzsikus anyanyelvéből egy szót sem ismer” – mondta Tommy Víg, majd felcsendült a mű.

Hangjegyekbe foglalt emlékek: a Szilágyi ihlette zenemű a „Vívás!” címet viseli   (Fotó:  Kozma János)
Hangjegyekbe foglalt emlékek: a Szilágyi ihlette zenemű a „Vívás!” címet viseli   (Fotó: Kozma János)

„Elődeim közül Kárpáti Rudolf fantasztikus zeneértő és gyűjtő volt. Az én életemben a zene másképpen van jelen. két-három órával a verseny előtt még nyugodtabb muzsikát keresek, majd a bemelegítésnél már egyre pörgősebbet. Most hallottam először a rólam írt művet, a zene visszarepített az olimpiai pástra. A kompozíció remekül adta vissza a vívás lényegét és a döntő hangulatát. Átjött a vívás bonyolultsága és játékossága, szinte magam előtt láttam a döntő minden forró pillanatát" – mondta a londoni olimpia bajnoka, Szilágy Áron.

„A vívással nagyon szerettem foglalkozni, mert ez a legmozgalmasabb sportág, a ritmikája közel áll hozzám. Könnyű volt Pars forgását is megzenésíteni, de nagyon nehéz Risztov Éva sikerét átültetni a zene nyelvére” – tette hozzá a zenész.

A december 1-i koncerten felcsendülő Aranyszimfóniák:

• Aranyos Danuta – Kozák Danuta
• Vívás! – Szilágyi Áron
• Pont! – Gyurta Dániel
• Vetés – aratás – Pars Krisztián
• Kajakra! – Dombi, Kökény kajakpáros
• Magyar erő – Berki Krisztián
• Tántoríthatatlan – Risztov Éva
• Aranylányok – női kajaknégyes

A nagyszabású gálakoncerten Tommy Víg több neves művész közreműködésével mutatja be műveit. Színpadra lép Benkó Sándor Kossuth-díjas klarinétművész és Mia Kim énekesnő.

A kompozíciókhoz írt verseit Sennyey Tibor költő olvassa fel, Darab Katalin balett-táncosnő az egyes sportágakat illusztráló művészi táncokat ad elő. Ruttka Ferenc festőművész a művek ihletésére egy vászonra kivetítve festi meg a győztesek képeit.

Ezek is érdekelhetik
Legfrissebb hírek