Súlyos sérülés után mindkét csapat feladta a meccset

Vágólapra másolva!
2011.03.15. 08:05
Flamur Kastrati súlyos sérülése után egyik csapat sem akarta folytatni a Cottbus–Osnabrück mérkőzést. A játékosok az utolsó percekben egymásnak passzolgattak a kezdőkörben, a játékvezető pedig partner volt a sportszerű viselkedéshez.
DRÁMAI SÉRÜLÉS ÉS PÉLDÁS SPORTSZERŰSÉG
DRÁMAI SÉRÜLÉS ÉS PÉLDÁS SPORTSZERŰSÉG

A Bundesliga 2-ben rendezett Energie Cottbus–Osnabrück mérkőzés mindkét csapat számára rendkívül fontos volt: a hazaiak egy győzelemmel megközelíthették a feljutást érő harmadik helyet, míg a vendégek egy vereséggel a 16. helyre kerülhettek a 18 csapatos mezőnyben. A mérkőzés a 80. percig úgyis alakult, mint az összes többi futballmérkőzés szokott: a csapatok játszottak legjobb tudásuk szerint. A Cottbus 2–0-ra vezetett, amikor tíz perccel a vége a vendégek 19 éves norvég támadója, Flamur Kastrati egy vétlen szituációban összefejelt a hazaiak védőjével, Markus Brzenskával.

A fiatal norvég a földön maradt, azonnal látszott, hogy nagy baj van. Orvosok, majd mentő jött, és az első hírek még arról szóltak, hogy megsérült a nyakcsigolyája. A kórházi vizsgálatok során kiderült, hogy nem történt súlyos sérülés, azonban az eset annyira megviselte az Osnabrück játékosait, hogy nem akarták folytatni a meccset. A Cottbus pedig rendkívül sportszerűen partner volt abban, hogy az utolsó tíz percben már csak a kezdőkörben passzolgatva várják a csapatok, hogy a bíró lefújja a meccset.

Szerencsére Marc Seemann sem akart negatív főszereplő lenni, és hagyta, hogy a játékosok ilyen rendhagyó módon fejezzék be a találkozót.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik