Serena Williams a miami strandon lábadozik

Vágólapra másolva!
2011.04.08. 09:00
null
Serena Williams (Fotó: Dailymail.co.uk)
A március elején tüdőembóliával műtött egykori világelső Miamiban keresi a gyógyulást. Elsősorban a napozásnak áldoz, és csak másodsorban gondol a sportformára. Vagy harmadsorban. Vagy még akkor sem.

A 13 egyéni Grand Slam-győzelemmel büszkélkedő egykori világelső teniszezőt március 3-án vitték kórházba, amikor egy vérömleny tüdőembóliát okozott a szervezetében. Serena legutóbb 2010 júliusában, Wimbledonban lépett pályára, ahol egyesben meg is nyerte a füvespályás tornát, azóta viszont egy makacs lábsérülés, illetve azt helyrehozni hivatott két műtét miatt egyetlen versenyen sem indult.

Saját bevallása szerint a sérülés és a műtétek miatt depressziós lett, és nyilván nem tett jót neki az újabb kórházi kaland sem. Egy hónappal az életmentő tüdőműtét után azonban már szemmel láthatóan jobban van. Val nevű barátnőjével Miami Beachen strandol, és nyugtázhatjuk a tényt: a betegségektől és a műtétektől Serena nem fogyott le. Igaz, azzal sem vádolható, hogy tartja a versenysúlyát, ahogy elnézzük, messze van az ESPN címlapján mutatott formájától.

A fehér-szürke bikini és a piros Chanel táska egyébként jó választás, viszont ugyanez a magenta színű Nike edzőcipőről már csak nagy jóindulattal mondható el.

Serena Williams (Fotó: Dailymail.co.uk)
Serena Williams (Fotó: Dailymail.co.uk)
Serena Williams (Fotó: Dailymail.co.uk)
Serena Williams (Fotó: Dailymail.co.uk)
Serena Williams (Fotó: Dailymail.co.uk)
Serena Williams (Fotó: Dailymail.co.uk)
Ez most nem világelső forma (Fotó: Dailymail.co.uk)
Ez most nem világelső forma (Fotó: Dailymail.co.uk)
De legalább újra jó kedve van (Fotó: Dailymail.co.uk)
De legalább újra jó kedve van (Fotó: Dailymail.co.uk)
Serena és a piros Chanel táska (Fotó: Dailymail.co.uk)
Serena és a piros Chanel táska (Fotó: Dailymail.co.uk)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik