Redknapp évente 2000 fontot költ madáreledelre

Vágólapra másolva!
2013.12.17. 13:41
null
Harry Redknapp (forrás: bbc)
Harry Redknapp, a QPR menedzsere elmondta, hogy egyszerűen imád madarakat etetni, és erre nem sajnálja a pénzt sem. Kismadarak tömege köszönheti életét az edző hobbijának.

„Elvetemült madáretető vagyok. Télen már hajnali ötkor ott látsz az utcán, a kertben, és töltöm föl az etetőtálkákat és a madáretetőket.”

„Nálunk legalább harminc madáretető van, és kéthetente elköltök eleségre vagy nyolcvan fontot az állatkereskedésben. Addig nem hagyom abba, amíg az összes etetőt meg nem töltöm. Már a gondolat is utálkozással töltene el, hogy éhesen hagyom őket. Egy kicsit dilis dolog, nem igaz?”

Ez azt jelenti, hogy nagyjából kétezer fontot költ évente az állatok etetésére. Még mindig jobb, mintha másra költené…

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik