Piros lap gólörömért a győztes gólt szerző védőnek

Vágólapra másolva!
2013.03.04. 13:22
null
Dragovic nem viselte jól a játékvezető döntését (Fotó: Action Images)
Az FC Basel a hétvégén 2–1-re győzte le a Servette együttesét a svájci élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban, osztrák hátvédje, Aleksandar Dragovic 63. percben szerzett győztes gólját azonban csak a zuhanyzóban ünnepelhette, mivel a játékvezető félreértette a – játékos szerint ártatlan tréfának szánt – gólörömét.

Dragovic 1–1-es állásnál vette be fejjel a hazaiak kapuját, majd a Basel kispadja felé rohanva félreérthető karlendítéssel ünnepelt. Ezt a bíró a hazai szurkolók felé intézett provokációnak vette, ezért második sárga lappal kiállította, ami óriási felháborodást váltott ki a fehér mezben játszó csapat játékosai körében.

„A meccs előtt kötöttünk egy fogadást a másodedzővel, ha fejjel szerzek gólt a meccsen, körbe kell futnom a pályát. Neki mutogattam, nem a Servette-drukkereknek” – magyarázta bizonyítványát Dragovic.

A Basel szerencséjére a bíró három perccel a gól előtt a hazaiak egyik játékosát is leküldte a pályáról, így a kiállítással nem került emberhátrányba, és sikerült megőriznie a három pontot érő, minimális előnyt.

Nem ez volt az első alkalom, hogy Dragovic egy meggondolatlanság miatt került bajba. Az előző szezonban, miután a Basel megnyerte a Svájci Kupát, a 21 éves futballistának (és klubjának) azért kellett bocsánatot kérnie, mert az érmek átadása közben hátulról megpaskolta Ueli Maurer fejét, aki mellesleg Svájc államfője. Az eset videón is megtekinthető:

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik