Obama a Fehér Házban fogadta az NBA bajnokait

Vágólapra másolva!
2013.01.29. 20:17
null
Barack Obama a Fehér Házban fogadta az NBA bajnokait (Fotó: Action Images)
Az Amerikai Egyesült Államok elnöke, Barack Obama szokásához híven Washingtonban, a Fehér Házban fogadta és részesítette elismerésben az NBA (az észak-amerikai profi kosárlabdaliga) regnáló bajnokát, a Miami Heat csapatát.

A LeBron James, Dwyane Wade és Chris Bosh nevével fémjelzett 2012-es bajnokcsapatot Obama – aki bekerült az Egyesült Államok történetének tíz legsportosabb elnöke közé is – stílusosan a Fehér Ház Keleti Termében látta vendégül. A Miami Heat tavaly júniusban a Keleti főcsoportot megnyerve jutott az NBA nagydöntőjébe, ahol öt mérkőzésen múlta felül az Oklahoma City Thundert a négy győzelemig zajló párharcban.

„Mindenki tette a dolgát, a csapat minden tagja hozzátette a maga részét a sikerhez, ez emelte riválisai fölé a Miami Heatet" – kezdte Obama a hétfőn rendezett ünnepségen tartott beszédét, és azt is kiemelte, a gárda legnagyobb sztárjai „igazi apákhoz méltóan" mutatnak példát az értük rajongó fiatalok millióinak.

LeBron James egy az együttes összes tagja által aláírt kosárlabdával, Dwyane Wade pedig egy 44-es számú Heat-mezzel ajándékozta meg az Egyesült Államok 44. elnökét.

Barack Obama a Fehér Házban fogadta az NBA bajnokait (Fotó: Action Images)
Barack Obama a Fehér Házban fogadta az NBA bajnokait (Fotó: Action Images)

„A Fehér Házban vagyunk, ami egészen elképesztő, egy igazi »anya, megcsináltam!« pillanat" – mondta James, mire a közönség hangos nevetésben tört ki.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik