Novothny Soma és a Napoli raftingtúrával készült a szezonra

Vágólapra másolva!
2013.07.18. 16:29
null
Novothny Soma is vízre szállt: a magyar csatár a középső hajóban, bal elöl látható (Fotó: sscnapoli.it)
A Serie A ezüstérmese a kimerítő felkészülés monotonitását egy 15 km-es vadvízi evezéssel dobta fel, a szórakoztató délutánról a klub hivatalos honlapja közölt képeket.

Bár egyelőre még kérdőjelek homályosítják, melyik klubnál kezdi meg a 2013–2014-es szezont Novothny Soma, a Napoli magyar csatára, a veszprémi fiú júliusban a nápolyiak első csapatával, Rafa Benítez irányítása alatt kezdte meg a felkészülést.

A klubhoz nyáron érkezett spanyol vezetőedző személyesen fog döntést hozni, hogy az első csapatnál számít-e Novothny szolgálataira, vagy kölcsönben szerezhet tapasztalatokat – egyelőre utóbbi tűnik valószínűbbnek, ami a játéklehetőség szempontjából az elmúlt évben a Napoli fiókcsapatánál bizonyító támadónak is kedvezőbb lenne, főleg az Edinson Cavani távozása után a klubnál felvetődő csatárigazolások (leandro Damiao, Gonzalo Higuain) ismeretében.

De ne szaladjunk ennyire előre, jelenleg a Napoli kerete Dimaróban,egy észak-itáliai kisvárosban készül a szezonrajtra. A kemény fizikai edzéseket szerda délután a csapat egy már hagyományosnak számító raftingtúrával színesítette, amiben természetesen Novothny is részt vett – akárcsak az együttes sztárjai, a szlovák Marek Hámsík, az Eb-ezüstérmes Christian Maggio, a Real Madridtól frissen igazolt José Mária Callejón és csapatkapitány Paolo Cannavaro.

(Fotó: sscnapoli.it)
(Fotó: sscnapoli.it)
(Fotó: sscnapoli.it)
(Fotó: sscnapoli.it)

A különleges edzés egy 15 km hosszú szakaszon zajlott, profi raftingosok felügyelete mellett. A keret tagjait hatfős csapatokra, azaz csónakokra osztották, sisakban és mentőmellényben szálltak a gyors sodrású vízre. Az edző, Rafa Benítez nem ragadott evezőlapátot, a partról figyelte a tanítványokat, akik egészséges versenyszellemben, de egymásra ügyelve küzdötték magukat a célig.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik