Gázolt, beszólt, majd lelépett a Stoke futballistája - kép

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.09.13. 18:51
Az angol Daily Mail beszámolója szerint Steven N'Zonzi, a Stoke City labdarúgója Audi Q7-esével csütörtökön elütött egy biciklist, majd egyszerűen elhajtott a helyszínről, miután nevetve közölte: külföldi rendszáma miatt úgysem találják majd meg. Nem lett igaza.

„A fiatalember félreállt az ütközést követően, majd bocsánatot kért, de nem úgy tűnt, mint akit különösebben felzaklatott az eset” – mesélte a Daily Mailnek a biciklis, aki neve elhallgatását kérte.

„Megsérült a fejem, és a kerékpárom is, ezért el akartam kérni az adatait, amire ő csak annyit mondott, hogy mivel én nem vagyok autóval, ez nem is számít igazi balesetnek. Higgadt volt, és már szállt is volna vissza az autójába, amikor fel akartam hívni a rendőrséget. Ekkor közölte nevetve: sok sikert, úgysem találtok meg soha ezzel a külföldi rendszámos kocsival” – tette hozzá a képen is látható férfi.

A koccanás után az Audi vezetője félreállt, de az adatait már nem akarta megadni, helyette inkább lelépett (Fotó: dailymail.co.uk)
A koccanás után az Audi vezetője félreállt, de az adatait már nem akarta megadni, helyette inkább lelépett (Fotó: dailymail.co.uk)

Az esetet többen is megörökítették, majd egy lelkes fiatalember a Twitterére is kirakta a képet, amelyen az akkor még ismeretlen autó volt látható. A történetnek itt azonban még nem volt vége, ugyanis most jön a képbe a biciklisek védőszentje, a hatszoros olimpiai bajnok pályakerékpáros, Sir Chris Hoy.

Az idén áprilisban visszavonuló kerekes a közösségi oldalon meglátta a képet, majd valóságos hajtóvadászatba kezdett. A rendőrség is csak ezután értesült a történtekről, és végül a szemtanúk beszámolója, valamint a képek segítségével kiderítette, hogy a matt fekete Audi tulajdonosa vélhetően nem más, mint Steven N'Zonzi, a Stoke City futballistája.

Az esetet sem a játékos, sem a „fazekasok” vezetősége nem kommentálta még, de a Daily Mail információi szerint a rend angol őrei már felvették a kapcsolatot a francia középpályás ügyvédeivel. Íme tehát a nap tanulsága: jobb nem szívózni a biciklisekkel, mert a végén még Chris Hoy is utánad ered, és ő bizony gyorsabb, mint egy Q7-es...

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik