F1, az éhezők viadala - Vergne ájulása után Sutil sem kapott enni

Vágólapra másolva!
2014.05.09. 15:57
null
Jól látom? Az ott egy csirkeszárny? (Fotó: Reuters)
Ahogy azt már rég megtanulhattuk, a Formula–1-ben egyetlen kilón is súlyos századok mehetnek el. Éppen ezért a pilótáknak mindig hozniuk kell a versenysúlyukat, ami azonban nem mindig könnyű.

A régi szép időkben a majd' két méter magas Alexander Wurz talán Kimi Räikkönennél is többször húzta fel a szerelőit. Na persze a colos osztrák nem a lazaságával verte ki a biztosítékot, egyszerűen csak át kellett szabni az autót, ha ő került a kormány mögé.

A magasság azonban nem csak ilyen problémákkal jár, a kilókkal is óvatosan kell bánni, hiszen egyik autó sem lépheti át idén a 692 kilós súlyhatárt.

Áprilisban már csámcsogott egy sort a nemzetközi média Jean-Éric Vergne ájulásán a koplalástól, de úgy látszik, ez sem ingatta meg a versenyzőket, akik tovább feszegetik a határokat. Most épp Adrian Sutil vallott.

„Folyamatosan tesztelünk, és én egy falatot sem ehettem két napja. Elképesztően megterhelő ez így, de ez az én döntésem volt, mindent meg akarok tenni a sikerért, tudni akarom, hol vannak a határaim. Egyébként is, életben vagyok, szóval nincs miért izgulni" – nyugtatta rajongóit a német versenyző.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik