Brutális orrtörés a Matthäus, Klopp, Schumacher fémjelezte gálameccsen

Vágólapra másolva!
2013.09.10. 10:39
null
Véresen komoly volt a hamburgi gálameccs (Fotó: t-online.de)
A jótékonysági gálameccseknek manapság már se szeri, se számuk. Ronaldóék, Zinedine Zidane-ék és Luís Figóék évente többször is mezt húznak, hogy valamilyen nemes ügy érdekében segítséget nyújtsanak a rászorulóknak. Németországban épp múlt vasárnap rendezték a Legendák Napját Hamburgban, amikor is a Hamburg XI-nek keresztelt válogatott a Németország XI-gyel csapott össze a St. Pauli stadionjában. Az egyébként jó hangulatú baráti találkozót egy orrtörés árnyékolta be. Eközben Skóciában is jótékonykodtak páran. Gabriel Agbonlahor, az Aston Villa angol válogatott támadója halálos fenyegetéseket kapott az akut leukémiával küzdő Sztilijan Petrov gálameccse után, mert a kelleténél keményebben lépett oda Louis Tomlinsonnak, a tinédzserek által kedvelt One Direction együttes egyik tagjának.



Kezdjük a németekkel. Huszonhatezer néző gyűlt össze, hogy korábbi kiválóságokat láthassanak újfent a futballpályán a Millerntor Stadionban. Ismét mezt öltött többek között Lothar Matthäus, Jürgen Klopp, Michael Ballack, de a hétszeres Formula–1-es világbajnok Michael Schumacher is.

Az eseményen mintegy 260 ezer euró gyűlt össze a hátrányos helyzetű fiatalok javára, ám az önfeledt szórakozást egy, a profi futballban is ritkán látott eset árnyékolta be. A St. Pauli már visszavonult középpályása, Michél Mazingu-Dinzey ugyanis lefejelte Claus Reitmaiert, a Wolfsburg korábbi kapusát, akinek így eltört az orra.


A britek sem akartak lemaradni német kollégáiktól. A Skóciában, a Celtic otthonában rendezett gálameccsen – amelyet az akut leukémiával küzdő Sztilijan Petrov tiszteletére rendeztek – Gabriel Agbonlahor feledkezett meg magáról egy pillanatra, s meglepően keményen lépett oda a One Direction sztárjának, Louis Tomlinsonnak. A tinik kedvence megsérült, majd lejövetele közben a gyepre hányt – feltehetőleg rosszullét miatt.

A One Direction rajongói rögvest megtalálták Agbonlahort a Twitteren, s néhányan halálos fenyegetéseket hagytak a háromszoros angol válogatott labdarúgó közösségi oldalán.

A Petrov XI egyébként 5–3-ra legyőzte a Celtic XI-et, Dimitar Berbatov mesterhármast ért el a másik bolgár kiválóság tiszteletére összeállított csapatban. A találkozón Henrik Larsson ugyancsak betalált a Celticben, de pályára lépett Jamie Redknapp, John Terry és Robert Pires is – többek között.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik