Szalai-karrier, néhány betű eltéréssel

B. G.B. G.
Vágólapra másolva!
2010.10.10. 10:12
null
Szalai Ádám a korosztályos válogatottban sem maradt adós a gólokkal (Fotó: M. Németh Péter, NS-archív)
Szalai Ádám nevét a futballbarátok éveken át Madriddal kapcsolták össze, januártól viszont már (az abécében alig hátrébb álló) Mainzhoz köthetik. A Real fiókcsapatától a továbblépés érdekében a Bundesligába igazoló hórihorgas fiatal csatárra azonban csupán néhány hete figyelt fel igazán a közvélemény, amely tegnapelőtt a válogatottban is láthatta, miért szárnyal éllovas együttesével Németországban a játékos. Három éve még csak reménységnek lehetett nevezni – az NS akkor a helyzetéről és kilátásairól kérdezte őt magát, illetve a „királyi klub" egyik szakemberét.

Szalai Ádám az idén januárban került a Real Madrid fiókgárdájától a Rajna mellé. A tavasszal is sokszor játszott a német élvonalbeli kiscsapatban, de akkor még többnyire csak csereként. Az utóbbi meccseken viszont már kezdőember volt Thomas Tuchel edző együttesében, és ezt gólokkal hálálja meg, mint tette két hete a nemrég még BL-döntős Bayern ellen a Münchenben aratott 2–1-es bravúrgyőzelem alkalmával.

A német tv-adókban szinte már kultikus jelenetnek számít a 22 éves magyar csatár, valamint két csapattársa, Lewis Holtby és Andre Schürrle látványos gólöröme: egy-egy találat után a szögletzászlóhoz futva gitár-dob-énekes felállású popegyüttest imitálnak a „mainzi muzsikusok".

Hét forduló után hibátlan teljesítménnyel vezetik a Bundesligát, ráadásul tizenhárom pontot vertek eddig a címvédő bajorokra. Egyelőre csak a Dortmund tartja velük a lépést úgy-ahogy – a Borussia hátránya három pont, a dobogós Hannover viszont mostanra nyolcpontos mínuszban van hozzájuk képest. Miközben eredetileg a biztos bennmaradás volt a cél, a szurkolók már a dobogót, a vérmesebbek pedig az aranyérmet is szóba merik hozni...

A mainziak mégsem szálltak el maguktól – ugyanakkor kétségtelenül megnőtt az önbizalmuk, ami jól meglátszott a parádés mesterhármast elérő Szalain a San Marino elleni válogatott meccsen is. Immár még inkább rá irányul a figyelem (főleg mert két nap múlva Finnországban folytatjuk az Eb-selejtezőket, ahol nyilván sokkal nehezebb dolgunk lesz), valamint megnőnek a vele szemben támasztott elvárások. Ez azonban nem szokatlan számára, hiszen mindig is nívós helyeken pallérozódott.

Hat éve Németországban, a VfB Stuttgartban kezdte a karrierjét, ahol jól érezte ugyan magát, ám két és fél év után azt mondták neki, hogy nincs nagy esélye az első csapatba kerülésre. Ekkor úgy döntött, hogy elfogadja a Real Madrid ajánlatát. Bár a blancók harmadosztályú „B-csapatához", a Castillához került, egy idő után sokszor az első együttes (sztár)játékosaival készülhetett.

Erre az időszakra tekintünk most vissza – pontosan három esztendeje, 2007. október 10-én jelent meg az NS-ben egy cikk róla, amelyben a „királyi klub" egyik szakembere nemcsak méltatta, hanem a jövőjét is igyekezett felvillantani. Látni fogjuk, (egyelőre) mi jött be ebből, s mi nem.

Néhány nappal korábban a spanyol harmadik ligában (Segunda División B) szereplő Real Madrid Castilla frissen igazolt magyar támadója a Fuenlabrada elleni meccsen már a harmadik percben betalált az ellenfél hálójába, megnyitva a gólok sorát. A 4–2-re megnyert találkozón az akkor 19 éves csatár ráadásul még egy gólpasszt is jegyzett. Mindezt személyesen látta Predrag Mijatovics, a Real Madrid (jelentős futballistamúltú) montenegrói sportigazgatója is, aki előtt szintén nem volt titok, hogy a szezonban már a második gólját szerezte Szalai Ádám.

„Nehéz meccs volt, mert a vezetésünk után tíz emberre fogyatkoztunk, és a Fuenlabrada két gyors góllal még a szünet előtt megfordította az eredményt – nyilatkozta annak idején a játékos. – Később azonban nagyon beszorítottuk a vendégeket, és megérdemelten szereztük meg a három pontot. Nagyon örülök a gólomnak és a gólpasszomnak, de bosszankodom is, mert még volt két nagy helyzetem, amelyeket illett volna értékesítenem. Jó, hogy Mijatovics a helyszínen látta a meccset. Rajta kívül is több olyan edző volt a stadionban, aki az első csapatnál Bernd Schuster munkáját segíti. Figyelnek ránk."

A hórihorgas támadó addig mind a négy, Real Madrid-mezben játszott mérkőzésén végig a pályán volt, ami jelzi, hogy edzője, Juan Carlos Mandía elégedett volt vele:

„Lehet, hogy ez valóban így van, ennek ellenére egy pillanatig sem dőlhetek hátra – folytatta Szalai. – Stuttgartban is megismertem már valamit az igazi profizmusból, ám amit itt van, az még azt is felülmúlja. Minden percben újra és újra bizonyítaniuk kell a futballistáknak. Nincs is más választásunk, ha szeretnénk elérni a célunkat, azaz hogy egyszer majd felfigyeljenek ránk az első csapatnál is.

Erről még korai beszélni, de ha folyamatosan jól teljesítek, és sorra lövöm a gólokat, akkor esetleg számíthatok arra, hogy a nyáron elmehetek az első csapattal edzőtáborozni, a Realnál ugyanis szokás, hogy néhány Castilla-játékost a felnőttekhez rendelnek. Amit eddig mutattam Madridban, azzal nem lehetek elégedetlen, de tudom, hogy ennél jóval többre vagyok képes. Folyamatosan azon dolgozom, hogy ezt bizonyítsam is."

Szalai Ádám tökéletesen beilleszkedett a madridiak fiókcsapatánál, és segítséget is kapott, többek között magától a klub ikonjától, Raúltól!

,,Amellett, hogy fantasztikus játékos, fantasztikus ember is – mondta a Real Madrid korábbi csapatkapitányáról a magyar csatár. – Hiába játszom csak a Castillában, hozzám is gyakran odajön, megkérdezi, segíthet-e valamiben. Érti? Még ő kérdezi meg tőlem! Mindenben készséges, előzékeny, mert tudja, hogy új fiú vagyok itt. Közvetlen és segítőkész a fiatalokkal, pedig sokan azt hinnék, hogy aki ennyi mindent elért már a futballban, nem vesztegeti az idejét az utánpótlás-játékosokra. De ugyanezt mondhatom Sergio Ramosról vagy Christoph Metzelderről is, akikre szintén bármikor számíthatok."

Szalai Ádámmal maximálisan elégedett volt a mérkőzés után Juan Carlos Mandía vezetőedző, és hasonlóképpen vélekedett addigi szerepléséről Julen Lopetegui, a Real Madrid nemzetközi játékos-megfigyelő rendszerének irányítója is.

A 2007-ben 41 éves szakember – aki futballistaként egyaránt megfordult a blancóknál és a Barcelonánál (majdnem mindig a cserepadon ülve, mint a válogatottnál, amellyel 1994-ben vb-résztvevő kerettag is volt), míg a legtöbb játéklehetőséghez a Logrones és később a Rayo Vallecano színeiben jutott – nem zárta ki, hogy a 192 centiméter magas futballista az adottságainak köszönhetően a vártnál hamarabb is lehetőséget kaphat a bizonyításra az első csapatnál.

„Dicséretes a magyar labdarúgó eddigi hozzáállása és teljesítménye – fogalmazott a korábbi kapus. – Technikailag képzett, érzi a kaput, és az összjátékot is remekül érti. Fizikailag azonban erősödnie kell még. A felsőtestére sokat kell dolgoznia, hogy rendkívüli fizikai adottságait még jobban érvényesíteni tudja a spanyolországi védőkkel szemben.

Ádámot nem véletlenül igazolta a Real Madrid Castilla. Tehetségesnek tartjuk, és úgy látjuk, százkilencvenkét centiméteres magassága hatásos fegyver lehet a jövő Real Madridjában. Egy ekkora termetű támadóra variációk sorát lehet építeni: a fejjátéka megoldhatatlan, de legalábbis nehéz feladatot jelenthet az ellenfeleknek."

A baszk szakember hangsúlyozta, továbbra is gólokat várnak Szalaitól, és elmondta: véleménye szerint nincs már olyan messze az a pillanat, amikor Bernd Schuster lehetőséget ad a fiatal magyarnak arra, hogy a nagycsapattal tréningezzen. Lopetegui arra a felvetésre, hogy korábban több, nagy reménységnek kikiáltott Castilla-játékos annak ellenére távozni kényszerült a spanyol fővárosból, hogy nyaranta az első kerettel edzőtáborozott, a következőket válaszolta.

„Ha csak a csatárokat nézem, az utóbbi időszakban valóban nem tudott gyökeret ereszteni Madridban Javier Portillo, Álvaro Negredo vagy éppen a nyáron a Valenciához igazoló Juan Mata – jelentette ki Lopetegui. – Ám ne felejtsék el, hogy ennek a klubnak sok-sok tehetséges, de csupán száznyolcvan centis csatára van. Ahogy említettem, Szalai Ádámban sok lehetőség rejlik, amelyeket szisztematikus munkával akar felépíteni, majd kiaknázni a Real Madrid."

A nemzetközi játékos-megfigyelő a magyar labdarúgót a középpályás Daniel Parejo mellett az akkori B-gárda legtöbbre hivatott tagjának tartotta. Úgy fogalmazott, hogy ha a magyar tehetség a várakozásoknak megfelelően fejlődik, minden sansza meglesz, hogy bizonyítási esélyt kapjon a Real Madrid első csapatában is.

SZALAI-GÓL A REAL MADRID CASTILLÁBAN
 

 

Azt sajnos nem kapott az ott töltött két és fél esztendeje alatt, ám Szalai Ádám ezt nem kifejezetten bánja. Mert miként a minap a ZDF sportműsorában kifejtette, tény, hogy jó barátságba került Raúllal, Metzelderrel és Van Nistelrooyjal, ám a lényeg nem ez: „Ha ez ember nem jut játéklehetőséghez, és állandóan csak a kispadon ül, akkor mindenképpen jobb, ha olyan klubhoz szerződik, ahol rendszeresen futballozhat. A Bundesliga erre igazán nagyszerű hely."

„A világ egyik legerősebb bajnokságában szerepelhetek. Eddig jól alakultak a dolgok, hiszen vezetünk, nem is akármilyen teljesítménnyel. Mindenképpen elégedett vagyok" – tette hozzá, pedig a hab még hátravolt a tortán: kiderült, hogy nemzeti színekben is lehet rá számítani.

Igaz, hogy nem Madridban robbant be, hanem az azonos szókezdetű Mainzban, de a Bundesligában éllovasnak lenni és sztárgárdáknak gólokat lődözni sem megvetendő dolog. A sikerekben gazdag pályafutás és a klasszissá válás felé több ösvény is vezethet – de lett légyen bármelyik, Helsinkit feltétlenül ejtse útba, pillanatnyilag ez a lényeg...

 

1957-ben e napon egy fontos technikai újdonság debütált a hazai kosárlabdában. Nem sokkal korábban vezették be ugyanis a sportágban a 30 másodperces támadóidő szabályát, ám addig nem volt itthon olyan jelzőberendezés, amely mind a játékosok, mind a nézők számára láthatóvá tette volna az idő múlását. A csepeli erőműben viszont most elkészült az első ilyen elektromos készülék, amelyet Forró János elektromérnök, a Csepel kosárlabdázója tervezett és szerelt össze. A szerkezetet a jegyzőasztalnál kezelték, s ott működtek az ellenőrzőlámpák is, miközben a pálya két végén helyezték el a jelzőlámpákat: a meccs alatt ezek öt másodpercenként gyulladtak ki – először három zöld, majd három piros, ahogy fogyott a rendelkezésre álló idő. A rendszert a csepeli sportcsarnokban állították üzembe, és a BVSC–Magyar Posztó női, illetve a Csepel–Bp. Honvéd férfimérkőzésen mutatták be hivatalosan.

1967-ben e napon számolt be arról a Népsport, hogy szerencsés kimenetelű „szerencsétlenség" zajlott le Kecskeméten: összedőlt ugyanis a Kecskeméti Dózsa kosárpályájának világítóberendezése. Edzés előtt történt az eset, amikor mindössze ketten tartózkodtak a játéktéren, ám nekik sikerült idejében kijutniuk onnan. Az elkorhadt oszlopok már régóta összedőléssel fenyegetek, a pótlásukról ezért gondoskodtak is, hiszen a világításhoz szükséges új oszlopok már két éve ott voltak – és rozsdásodtak a pálya mellett...

1977-ben e napon írta meg az NS, hogy Jackie Charlton az angol harmadik ligás Sheffield Wednesday edzője lett. A lap szerint ez azért volt furcsa választás, mert a játékosként 1966-ban világbajnok egykori középhátvéd az előző idény végén azért bontotta fel a szerződését a Middlesbrough-val, mert (állítólag) nem érezte elég jelentősnek az előtte álló feladatot. Tény, hogy miután 1973-ban lezárta aktív pályafutását Leedsben, és egyből megkapta a Boro kispadját, rögtön az első idényében feljutott a gárdával az élvonalba, mégpedig olyan fölénnyel, hogy elnyerte az Év menedzsere-díjat – őt érte először ez a megtiszteltetés egy nem első osztályú csapattól! A (főleg idegenben) betonvédekezésre épülő taktika révén a következő szezonokban stabilizálta a középmezőnyben az együttesét – ehhez képest valóban izgalmasabb lehetőség lett volna, ha 1977 nyarán sikerül elnyernie az angol válogatott szövetségi kapitányi tisztét egykori leedsi mestere, a furcsa körülmények között távozó Don Revie utódjaként. Ám az meghiúsult (Ron Greenwood lett a befutó), az idősebbik Charlton fivér pedig elvállalta a két évvel korábban a harmadik vonalba lecsúszó (holott másfél évtizeddel korábban még a legfelső szinten ezüstérmet nyerő) sheffieldiek dirigálását, akik az első ottani szereplésükkor, 1976-ban a „hanyatlás lendületével" majdnem kiestek még onnan is... Legközelebb már simábban bennmaradtak, új trénerükkel pedig két és fél idény után sikerült kivívniuk a feljutást. Charlton 1983-ig maradt a Wednesdaynél, amikor bekerültek az FA-kupa elődöntőjébe – a Sheffield pedig egy évvel később, immár nélküle, visszajutott az élvonalba is. A szakember eközben beugróként visszatért a Boróhoz, majd volt egy szezonja Newcastle-ban, s ezután kezdte meg emlékezetes időszakát az ír válogatott élén.

1987-ben e napon szigorú fegyelmi büntetéseket hozott a Jugoszláv Labdarúgó-szövetség a spliti bundaügyben. Az előző szezon tavaszi hajrája során a másodosztály nyugati csoportjában a bennmaradásért küzdő Vrbasz vezetői próbálták megvesztegetni az FK Split csapatkapitányát, hogy a dalmát csapat adja le a pontokat – ez végül nem valósult meg, a verbásziak 2–1-re kikaptak, és ki is estek, de a szervezkedésben részt vevők közül három embert örökre, többeket pedig két évre eltiltottak, egy híján kivétel nélkül a vajdasági egylettől. Mindez csak azért érdekes, mert közben a szövetség a legnagyobb kluboknál is vizsgálódni kezdett az átigazolásokat kísérő feketepénzek kifizetésének gyanúja miatt, szóval sok tekintetben hasonló problémákkal küzdöttek, mint mi itt a szomszédban, ehhez képest ugyanezen a napon a magyar olimpiai válogatott felkészülési találkozón 4–3-ra kikapott Újvidéken, ahol a helyi Vojvodina elleni meccsét már csak ezren nézték meg, szemben a tizenkét évvel korábbi 15 ezerrel. A két ország futballja közti erőegyensúly-eltolódást azonban nemcsak ez jelezte, hanem a magyar labdarúgás ekkoriban kezdődő gyors hanyatlása is, miközben a jugoszlávok ebben az esztendőben (mindössze néhány nappal ezután!) megnyerték az U20-as vb-t, a Crvena zvezda pedig négy évvel később a BEK-et...

1997-ben e napon U21-es Eb-selejtezőn kellemetlen vereséget szenvedett Magyarország Lahtiban, ahol a korábbi hazai vereség (0–1) után idegenben is kikapott a finnektől. Dunai Antal csapatának 3–1-es veresége azért is kínos volt, mert az ütősnek tűnő Kenesei, Fehér Miklós csatárkettőssel álltunk ki, a kapuban Rabóczkival, és a házigazdák is nagy tisztelettel, óvatosan kezdtek a mieink ellen. Mégis, Fehér remek szépítő gólja ellenére is leszerepelt együttesünk, amely ezzel szégyenszemre utolsó lett öttagú selejtezőcsoportjában! Másnap némiképp érdemtelen vigaszt kaptunk a sorstól, mivel a felnőttek mérkőzésén a finnek a lefújás előtt összeszerencsétlenkedték az évszázad egyik legnagyobb öngólját, és az 1–1-gyel helyettük Csank János alakulata végzett a második helyen (máig ez az utolsó ilyen eredményünk a kvalifikációs sorozatokban!) – ezzel pedig „lehetőséget kapott" arra, hogy visszaereszkedjen a realitás talajára, amikor nem sokkal később a pótselejtezőn Jugoszlávia 7–1, 5–0-val elintézte legjobbjainkat...

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik