„Sokat lépne velem előre a magyar futball"

BAKOS GÉZABAKOS GÉZA
Vágólapra másolva!
2012.01.30. 10:18
null
Miroslav Blazevic szeret nagyokat mondani – de olykor nagyot is alkot... (archív)
Hat éve interregnummal indult az esztendő a magyar labdarúgás legfelsőbb posztjain. „Normális" MLSZ-vezetés mellett szövetségi kapitányunk sem volt, sőt valódi jelölt se nagyon – önjelöltek, mások által bedobott „nevek" annál többen. Lothar Matthäus utódjaként emlegették például Róth Antalt, Nyilasi Tibort és Egervári Sándort, de külföldi szakemberek is szóba kerültek: többek között a holland Arie Haan, a német Uwe Rapolder és Berti Vogts, az angol John Gregory, vagy a spanyol Xabier Askargorta Uriarte. Az NS szavazást tartott és többrészes összeállításban is foglalkozott a trénerekkel – a sort egy igazi edzőnagysággal, a horvát Miroslav Blazeviccsel kezdve.

Az akkoriban épp a svájci Neuchatel Xamax alkalmazásában álló veterán szaktekintély – akit a futballvilág Cirónak (ejtsd: Csiro) becéz – az 1998-as vb-n lett igazán világhírű, de hosszú pályáján más sikerek is akadtak, melyek alapján már azelőtt is hallhattunk róla itthon, főleg mert tevékenysége java részét déli szomszédunknál végezte.

A ma Bosznia-Hercegovinához tartozó Travnikban született 1935. február 10-én. Játékosként a helyi csapat után Rijekában, az FK Sarajevónál és a Dinamo Zagrebnél fordult meg, de nem volt különösebben sikeres. Ezért aztán hamar edző lett belőle, és pályáját ott kezdte, ahol mint futballista befejezte: Svájcban.

A hatvanas évektől a Vevey, a Sion és a Lausanne trénereként dolgozott – a középsővel 1974-ben kupagyőzelmet ünnepelhetett –, miközben 1976-ban beugróként, két mérkőzés erejéig a helvét válogatott szövetségi kapitányi feladatait is ellátta.

Ezután szülőhazájában, az egykori Jugoszláviában először a Rijeka, majd a Dinamo kispadján vállalt munkát, és a zágrábiak 24 év szünet után, 1982-ben vele lettek bajnokok. Ez több volt, mint sportsiker, a horvát nemzeti öntudatot is felkorbácsolta – Ciro ekkor alapozta meg a legendás hírnevét. A következő évben kupát nyert a csapatával, míg az élvonalban (mindössze két ponttal lemaradva) a bajnok Partizan mögött ezúttal harmadikként végeztek.

Visszatért Svájcba, és bajnokságot nyert a Grasshoppersszel is (1984), majd hazament, és egy, a sajátjához képest még inkább a szerbek „árnyékában" élő nép körében is tiszteletet vívott ki, amikor jól szerepelt és a középmezőnyben végzett a kiscsapatnak számító FK Pristinával, a koszovói albánok büszkeségével.

Újra a Dinamo Zagreb szolgálatába állt, ám most jelentősebb eredmények nélkül, így ismét vándorbotot vett, és előbb a francia Nantes-ot, majd kis ideig a görög PAOK-ot irányította. Aztán újfent a Dinamo következett, de immár a függetlenné vált Horvátországban. Franjo Tudjman a barátjának tekintette, és miután az érdemdús államfő kedvenc csapatával, az akkor e néven szereplő Croatiával bajnokságot (1993), valamint legközelebb kupát (1994) nyert, Blazevicet 1994-ben kinevezték szövetségi kapitánynak a nemrég önállósult országban.

Kivezette a gárdát az 1996-os Eb-re, ahol negyeddöntősök lehettek, majd két évvel később a franciaországi világbajnokságon – a kisdöntőben a hollandokat 2–1-re legyőzve – nagy meglepetésre bronzérmesként zárt a horvát válogatott, Davor Suker pedig gólkirály lett.

A 2000-es Eb-re már nem sikerült kijutnia együttesével, és miután a 2002-es vb-selejtezőket két döntetlennel kezdték, Ciro lemondott. Rövidesen Iránban bízták meg a szövetségi kapitányi teendőkkel, de az utolsó ázsiai kvalifikációs körön való túljutás után elbuktak az írek elleni vb-pótselejtezőn, így a szerepvállalása fél esztendőre korlátozódott.

Megint hazatért: az eszéki NK Osijeket gyorsan megmentette a kieséstől, majd az ismét Dinamo néven szereplő zágrábiak edzője lett – és tíz évvel az előző közös elsőségük után újra az élen végeztek a ligában. A folytatásban néhány hétig a szlovén (muraszombati) NK Murát, majd pedig otthon a varasdi Varteks csapatát dirigálta.

2005-ben nagy visszhangot keltve a Dinamo ősi riválisához, a friss bajnok Hajdukhoz szerződött, de a Bajnokok Ligája selejtezőjén a Poljud Stadionban sohasem látott vereségbe szaladtak bele: 0–5 a Debrecen ellen! A többi fronton is halovány idényrajt miatt szeptemberben távozott, és újra Svájcban vállalt munkát, a már említett Xamaxnál.

Az az esztendő egyébként a Lokitól kapott dupla pofont leszámítva sem volt számára a legsikeresebb, hiszen elindult a köztársaságielnök-választáson, és 1 százalékot sem ért el. A politikához való vonzalma egyébként nem volt új keletű, hiszen a kilencvenes évek elején belépett a rendszerváltó HDZ-be, ahol Tudjmannal is nagyon jó kapcsolatban állt, ám az elnök 1999-es halála után az utódjának már nem volt a csodálója és kilépett a pártból. (Jóval később egyébként megbékéltek, és Blazevic három esztendeje a zágrábi önkormányzati választásokon bekerült a városi „tanácsba", melynek ő a legidősebb tagja...)

Éppen tehát Svájcban dolgozott, amikor nemzeti csapatunk kapcsán egy magyar ajkú horvátországi újságíró kollégánk az NS felkérésére elbeszélgetett a sikeredzővel, aki a lap 2006. január 30-i számában lelkesen nyilatkozott a magyar futballról – talán még emlékezett arra az összesen nyolc gólra, amelyet a DVSC lőtt a Hajduk Splitnek a 2005-ös BL-be jutásért (a spliti drukkerek minden idők legmegalázóbb eredményeként könyvelték el a hazai ötöst)...

Ciro azt mondta, még nem érkezett hozzá felkérés a Magyar Labdarúgó-szövetségtől (kitől is kaphatott volna? – a Bozóky Imre vezette MLSZ-elnökség több lemondás miatt január elején határozatképtelenné vált, a rendkívüli tisztújító közgyűlés pedig csak február 27-én választotta meg Kisteleki István ligaelnököt a szervezet élére), de az interneten olvasta a nevét a lehetséges jelöltek között.

„Ha kapnék ilyen ajánlatot, azonnal elvállalnám – jelentette ki Miroslav Blazevic. – És tudom, hogy sokat lépne velem előre a magyar futball, újra a világ élvonalába vezetném a válogatottat. Voltam olyan szerencsés, hogy még láthattam a pályán Puskás Ferencet, Czibor Zoltánt, Bozsik Józsefet, Kocsis Sándort, Hidegkuti Nándort, és tisztában vagyok vele, hogy ez a nemzet egykoron mindent jobban tudott ebből a játékból, mint bárki a világon, s csak a kapitális balszerencséje miatt nem lett világbajnok. Az volt a labdarúgás romantikus kora: a szép cselek, a látványos gólok, a forradalmi taktika időszaka."

A felvetéstől, amely szerint a magyar futball az ötvenes évek színvonalától enyhén szólva fényévekre van, a legendás tréner nem jött zavarba: „Sokszor kezdtem már a nulláról a munkát. Amikor horvát kapitánynak neveztek ki, a 220. helyen voltunk a világranglistán, hogy 1998-ban már világbajnoki kisdöntőt nyerjünk meg. Ekkora ugrást a magyarokkal is megtehetünk, sőt ott a helyzet lényegesen jobb, mint nálunk volt a háború után."

Gyengítette az érvelést, hogy a délszláv háborút követően új országként került fel a világranglistára Horvátország, ezért tették a sor végére, mifelénk viszont évtizedek „szívós munkájával" jutott oda a labdarúgás, ahol az utóbbi év(tized)ekben senyvedett.

„Ez a baj a magyarokkal: kisebbrendűségi érzés kínozza őket, és azt sem tudják produkálni, amire egyébként képesek lennének – magyarázta. – Higgyen nekem, lassan negyven éve vagyok edző, tudom, mit beszélek, a magyar válogatottal csodákra lennénk képesek! Sőt nem is lenne csoda az élmezőnybe kormányozni ezt a csapatot: ugyanis néhány jó eredmény visszahozná a játékosok önbizalmát, ami kimagasló eredmények elérésére tenné képessé őket."

Arra a kérdésre, hogyan képzelné el nemzeti tizenegyünk kiemelését a posványból, szakmai elemzéssel válaszolt Miroslav Blazevic: „Nagyon egyszerűen. A futballisták a mentalitásuk javítása és a hagyományok felelevenítése mellett a modern játékrendszerek kihívására is reagálnának.

Mit jelent ez? Ma már a gyengébb képességű csapatok is tudnak olyan szervezetten játszani, hogy a sokkal jobb gárdák dolgát is megnehezítsék. Ha a csatároknak, sőt a középpályásoknak sincs helyük és lehetőségük a támadások építésére, a védőknek kell belépniük a játékba, nekik kell megbontaniuk az ellenfél hátsó alakzatát. Ezért mondom, hogy nem ismerem a hátvéd, a bekk fogalmát: sokoldalú futballista kell, hogy legyen, aki a játékot a pálya minden területén érti, függetlenül attól, hogy nála van-e a labda, vagy az ellenfélnél."

Mindez persze nem megy egyik napról a másikra. A szakember is elismerte, évekig építette a vb-harmadik horvát válogatottat, és hiába győzködnénk, hogy nekünk nincsenek európai topcsapatokban szereplő játékosaink (mint amilyen egykoron Zvonimir Boban volt a Milanból vagy Davor Suker a Real Madridból), valamint Robert Prosineckihez hasonló csillagaink, nem érezte meggyőzőnek az érvelést:

„Ha nyolc éve lett volna annyi tapasztalatom, mint amennyi most van, mi nyertük volna meg a világbajnokságot! Ez a tapasztalat csak a javára válna a magyar válogatottnak!"

AZ ÖRÖKIFJÚ CIRO 74 ÉVESEN, 2009-ES BOSZNIAI SIKEREI KÖZBEN

Ez már sosem fog kiderülni. Azon a tavaszon végül a nem hivatalos jelöltek téli listáján egyáltalán nem szereplő Bozsik Péter (és mellette Détári Lajos) kapott megbízást, de a csúnya máltai vereség fél évvel később megbuktatta a duót. Jött Várhidi Péter és a fiatalok, majd 2008-ban mégis egy külföldi szakvezető – ám megint egy addig nem forgó név, Erwin Koeman. Tavalyelőtt aztán befutott a korábban már sokszor szóba kerülő Egervári Sándor.

Ami Cirót illeti, a már az átvételekor is gyengélkedő Neuchatelt neki sem sikerült benntartania – pont egykori csapata, a Sion bánt el velük a szezon végi osztályozón –, viszont az NK Zagrebnél utána jó szezonja volt: bronzérmesek lettek a mezőnyből kiemelkedő Dinamo, Hajduk duó mögött. A következő évadban azonban visszasüllyedtek a középmezőnybe.

Az utóbbi két évben – nyilván az (amúgy rajta nemigen látszó) életkorára tekintettel – már „csak" egzotikus feladatok jutottak neki, így a Sanghaj Senhua és a kínai olimpiai válogatott (amely nem kvalifikálta magát a pekingi játékokra), végül tavaly szeptember óta az iráni Mesz Kerman élén dolgozik a néhány nap múlva már 77 esztendős Miroslav Blazevic.

Az NK Zagrebet követően egyébként még megadatott neki egy nagy feladat: 2008 nyarán átvette szülőhazája, Bosznia-Hercegovina legjobbjainak felkészítését, és bár a helyi szövetségben meg a csapat körül akkoriban uralkodó zavaros körülmények miatt a szurkolók jelentős része eleinte nem túl nagy örömmel fogadta, sikerült megkedveltetnie magát – hangzatos nyilatkozataival, „médiabarát" személyiségével, továbbá nyilván az eredményeivel.

A bosnyákok tudniillik az Európa-bajnok spanyolok mögött a második helyen végeztek a vb-selejtezőcsoportjukban, megelőzve leendő kvalifikációs ellenfeleink közül a törököket és a 7–0-ra elvert észteket is, nem beszélve az örményekről és főleg az oda-vissza (idegenben 4–2-re) felülmúlt belgákról.

A Horvátországban csak „minden edzők edzőjének" nevezett mester tehát egy általunk nemrég még itt is, ott is legyőzött balkáni gárdával 74 évesen eljutott a playoffig (a portugálok elleni 0–1, 0–1 után távozott a posztjáról), míg mi már egy hasonló esélyért is hogy odalettünk volna tavaly... Lehet, hogy annak idején mégis ki kellett volna próbálnunk a „nagyokat mondó" jó öreg Cirót...?

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik