Gokartból nőnek ki a Formula–1-es pilóták

Vágólapra másolva!
2012.04.13. 09:36
null
Jarno Trulli gokarttal szinte verhetetlen volt – az F1-ben „csak" jó, de nem a legjobb
A Formula–1-nek többféle előszobája is lehet, ám az alapokat (gyakorlatilag) mindenkinél a gokartozás jelentette, hiszen azt már egész kicsi korban el lehet kezdeni. Az e műfajban aratott győzelmek persze még messze nem jelentenek garanciát a későbbi sikerekre, s főleg nem az F1-es karrierre. A legjobb, ha röpke összegzésünket Jarno Trulli példáján keresztül mutatjuk be, aki nem csak az elmúlt időszak mezőnyének, de talán az egész F1-es történelemnek is a legeredményesebb gokartosa volt.

Ha a Formula–1-es pilóták pályafutását böngésszük, akkor megszokott, hogy az életrajzok első sorában ott szerepel a gokartozás. Kézenfekvő, hiszen a kis járművek viszonylag olcsók, biztonságosak, a lehető legjobb eszközök arra, hogy a leendő versenyző megtanuljon zárt pályán manőverezni, mégpedig nagy sebességgel is.Ezekben a lélekvesztőkben ülve a tehetséges fiatalról hamar kiderül, eléggé rátermett-e, lehet-e jó esélye arra, hogy feljebb lépve később versenyautóval is sikeres legyen. A száguldó cirkusz mezőnyében alig találunk olyat, akinek semmilyen sikere ne lett volna gokartozás közben. Annál több az országos bajnok, és bőven akadnak nemzetközi sikert elérő bukósisakosok is.

Az utóbbi korszak F1-es „felhozatalának" legsikeresebb gokartosa Jarno Trulli, a Minardi, a Prost, a Jordan, a Renault, a Toyota, s végül a Lotus pilótája (aki az idei szezon előtt az utolsó pillanatban került ki az elitkategória körforgásából, egyúttal itáliai sofőr nélkül hagyva a Formula–1-et). Igaz, ehhez az elsőségéhez minden társánál több időt, összesen tizenkét évet töltött el versenyzéssel. Több géposztályban olasz bajnok lett, számos nagy viadalon nem talált legyőzőre, így többek között világ- és Európa-bajnokságot is nyert.

JARNO TRULLI
Született: 1974. július 13., Pescara
Gokartpályafutása: 1983–1995
Sikerei: világbajnok (1991), vb-2., többszörös kontinensbajnok, Világkupa- és GP-győztes, illetve olasz bajnok
F1-es bemutatkozása: 1997, Ausztrál GP
Csapatai: Minardi (1997), Prost (1998–1999), Jordan (2000–2001), Renault (2002–2004), Toyota (2004–2009), Lotus (2010–2011)
Nagydíjak: 252 GP-start, 1 győzelem (2004, Monaco), 11 dobogós helyezés, 4 pole pozíció, 246.5 pont
Legjobb vb-helyezése: 6. (2004)

Szülei, akik nagy rajongói voltak a motorsportnak – még fiuk keresztnevét is egy finn menőtől, a tragikusan fiatalon egy monzai balesetben elhunyt Saarinentől vették –, a gokartozást még tudták fizetni, de ahhoz, hogy a kis Jarno továbblépjen, nem volt elég pénzük.

Egy svájci menedzser figyelt fel Trullira, szerződést kötött vele, és betette egy német gokartcsapatba. Három hónap sem telt el, amikor az élet számos területén próbálkozó Flavio Briatore is felfigyelt a versenyzőre, és – svájci frankban mérve – milliós nagyságrendben vásárolta ki az ifjú reménység első menedzserét!

A nagyvilági olasz sportvezető gyorsan elintézte a német Formula–3-as szereplést védencének, aki a Benetton által futtatott csapatban meg is nyerte az 1996-os sorozatot, majd mindössze egyetlen évvel később, 1997-ben már az F1-ben versenyzett.

„Sokat köszönhetek a gokartozásnak – árulta el kollégánknak az NS 2006. április 13-án készülő, másnap megjelenő számában Jarno Trulli a lyssi (Svájc) gokartközpontban. – Az autóversenyzés rengeteg mesterfogását megtanulhattam, ráadásul sikeres is voltam.

A továbblépéshez persze szerencse is kellett. A gokart-világbajnokságon ugyanis a gépeket roppant szigorú szabályok szerint működtetik, emiatt nincs sok különbség a járgányok között. Rendkívül szoros a mezőny, hatvan pilóta is három tizeden belül van. Pénz nélkül csak az léphet tovább, aki a legfontosabb viadalokon, amikor számos menedzser áll a pálya szélén, a legjobbat képes kihozni magából."

Érdekes ugyanakkor, hogy a legtöbb menő nem jut el a Formula–1-ig, világ- és Európa-bajnokok sora akad el a szamárlétra valamelyik fokán, vagy ragad le a betonszaggató gokartozásnál. Jarno Trulli szerint nem csupán a tudáson múlik, ki meddig kapaszkodik fel.

„Léteznek olyanok, akiknek nem sikerül alkalmazkodni a nagyobb gépekhez, valahogy nem képesek átszokni a nagyobb kerekűekbe – magyarázta a pilóta. – No de ők kevesen vannak. A többségnek a szerencsén múlik a jövője, és nemcsak a gokartpályán, hanem karrierje más korszakában is. Úgy vélem, a jelenlegi F1-es mezőny két legszerencsésebb versenyzője Michael Schumacher és Fernando Alonso. Mondják, hogy a szerencse forgandó, de rájuk éppen akkor mosolygott, amikor lehetőségük volt a sikerre."

A KISSRÁC TRULLI ELŐZ (1989)

PILÓTAÓRIÁSOK ÉS MINIAUTÓK
Fernando Alonso

Gokart: 13–18 évesen; a végétől az F1-ig: 2 év
Eb-2., többszörös spanyol bajnok

Rubens Barrichello
Gokart: 9–16 évesen; a végétől az F1-ig: 4 év
Dél-amerikai és brazil bajnok

Jenson Button
Gokart: 9–18 évesen; a végétől az F1-ig: 2 év
Európa-bajnok, vb-2., többszörös brit bajnok

David Coulthard
Gokart: 13–19 évesen; a végétől az F1-ig: 5 év
Brit bajnok, 7x skót bajnok

Giancarlo Fisichella
Gokart: 11–18 évesen; a végétől az F1-ig: 4 év
2x Eb-2., olasz minikartbajnok

Lewis Hamilton
Gokart: 8–16 évesen; a végétől az F1-ig: 6 év
Európa-bajnok, többszörös brit bajnok

Nick Heidfeld
Gokart: 9–16 évesen; a végétől az F1-ig: 6 év
Területi bajnok

Robert Kubica
Gokart: 10–16 évesen; a végétől az F1-ig: 6 év
Német bajnok, 2x olasz bajnok, többszörös lengyel bajnok

Felipe Massa
Gokart: 8–17 évesen; a végétől az F1-ig: 5 év
Sao Pauló-i bajnoki 3.

Juan Pablo Montoya
Gokart: 6–16 évesen;

a végétől az F1-ig: 9 év
Többszörös kolumbiai bajnok

Kimi Räikkönen
Gokart: 9–19 évesen;

a végétől az F1-ig: 2 év
Eb-2., interkontinentális és finn bajnok

Nico Rosberg
Gokart: 11–16 évesen;

a végétől az F1-ig: 4 év
Eb-2., francia bajnok, olasz bajnoki 2.

Michael Schumacher
Gokart: 12–18 évesen;

a végétől az F1-ig: 4 év
Többszörös Európa- és német bajnok

Ralf Schumacher
Gokart: 12–17 évesen;

a végétől az F1-ig: 4 év
Német bajnok

Sebastian Vettel
Gokart: 8–15 évesen;

a végétől az F1-ig: 5 év
Európa-bajnok, német bajnok

Mark Webber
Gokart: 15–17 évesen;

a végétől az F1-ig: 9 év
Új-Dél-Wales állam bajnoka


SEB ÉS MICHAEL: NAGY BAJNOKOK KICSIKÉNT

VETTEL ÉS SCHUMI, AZ ÉRETT GOKARTOSOK

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik