Balog Tibor manapság is megmondja a véleményét – immár edzőként
  

„...Hogy miért mentem ki? Egyszerű a válasz: azt hittem, sima ügy lesz – mondta az NS 1992. augusztus 19-i száma által megjelentetett eszmefuttatásában Balog Tibor, alias Róka. – Gondoltam, nem lehet semmi baj, eltöltök ott tíz napot, játszom két edzőmeccsen, majd annak rendje és módja szerint hazahozom az aláírt szerződést."

„...Már régebben megállapodtam Balla György menedzserrel, hogy külföldön ő képviseli az érdekeimet. Az MTK készített egy kazettát rólam, azt Balla elvitte néhány klubhoz, köztük a Valenciennes-hez is. A franciákkal már decemberben is tárgyaltam, de akkor az anyagi gondjaik miatt nem jött össze az üzlet. Most feljutottak az első osztályba, s újra jelentkeztek."

„...Mondom, eszembe sem jutott, hogy egy frissen feljutó csapatban ne lenne helyem. Tudtam, hogy ők nemrég érkeztek vissza az edzőtáborból, én pedig mindössze három tréning után utaztam ki a próbajátékra, de ennek nem tulajdonítottam különösebb jelentőséget. Nehogy bárki is félreértse, ezzel nem akarok megmagyarázni semmit, csak tényként említem. Bár ezt talán hagyjuk, ne is írd le.

A magyarázkodás gyanújának az árnyékát is szeretném elkerülni, ugyanis ennek a felkészületlenségnek nincs semmi jelentősége. Ha tökéletes erőben, a legjobb formámban megyek ki, akkor is... nos, felesleges szépítgetni, kevés lettem volna..."

„...Még az első órákban sem hittem, hogy gond lesz. Az edzésen nem csináltunk semmi különöset, egészen addig, amíg el nem kezdődött az egymás elleni játék. Ekkor minden megváltozott. Csak kapkodtam a fejemet, annyira fegyelmezettek, annyira hallatlanul gyors a ritmus. Egy-két érintéssel játszanak, és iszonyatosan sokat futnak. Teljesen más ott a játékfelfogás, mint amilyenhez itthon hozzászoktam."

„...Azzal, hogy meglepődtem, még csak érzékeltetni sem tudom az érzéseimet. Egyik pillanatról a másikra kellett felébrednem és rádöbbennem, hogy az egy egészen más világ, futballként teljesen mást játszanak. És abban a pillanatban megértettem, hogy nincs semmi keresnivalóm ott. Legszívesebben azonnal csomagoltam és hazajöttem volna, ám a tíz napot ki kellett húznom.

Róka végül Charleroi-ban lett légiós

Két meccset játszottunk, mindkettőt másodosztályú gárda ellen, és mindkétszer kikaptunk. Csak halkan mondom, hogy ezek az ottani NB II-esek is kiválóan képzett labdarúgók... Engem a középpálya bal oldalára állítottak, be kellett volna játszanom a pályának ezt a részét, és ez nem nagyon fekszik nekem."

„...Azt hiszem, tisztában vagyok a képességeimmel. Itthon talán méltán sorolnak a technikás futballisták közé, ott azonban ez nem domborodott ki. Egész egyszerűen nem volt egyetlen játékos sem a csapatban, akinél én jobb vagyok. Amikor ezt észrevettem, már halálos biztonsággal tudtam, hogy nem viszek haza semmiféle szerződést. Minek költene bármelyik klub egy olyan labdarúgóra, amilyenből már van neki kéttucatnyi?"

„...Az önbizalmamat Valenciennes-ben hagytam. Lelkileg összezuhanva jöttem haza, hiszen álmomban sem hittem volna, hogy ilyen nagy a különbség a magyar és a francia futball között. Gondolj bele, milyen rossz szembenézned azzal, hogy amit tudsz, az csak egy szűk körben ér valamit, ám amint kilépsz ebből a körből és igazán mérlegre kerülsz, kiderül, hogy ez a tudás roppant kevés a boldoguláshoz.

Romokban hevertem, de aztán rájöttem, hogy ez a tíz nap óriási ajándék volt az élettől. Kissrácként NB I-es csapatról ábrándoztam, majd válogatott szerettem volna lenni, és szerencsére mindkettőt elértem. Most viszont megtudtam, hogy egészen más hozzáállást és edzésmunkát követel meg ez a játék, ha számottevő szinten akarom űzni. Megtudtam, hogy mit kell tennem, és már-már kezdek magamhoz térni a sokkból."

„...Csak az a baj, hogy én egyedül nem megyek semmire. Az edzéseken eddig is igyekeztem mindent maradéktalanul végrehajtani, próbáltam napról napra fejlődni, de most a Franciaországban tapasztaltak többlethajtóerőt jelentenek.

Ám attól, hogy Balog Róka az MTK-ban többet fut, másként csinál mindent, mint korábban, még semmi sem változik. Attól a magyar labdarúgás még nem lesz jobb, az egyesületek sem nevelnek több piacképes futballistát. Ettől függetlenül mindent megteszek, hogy még többet tanuljak, bár az is kétségtelen, hogy ebben a korban már nagyon nehéz, ha nem egyenesen lehetetlen pótolni mindazt, amit tíz-tizenöt évvel ezelőtt elmulasztottam."

„...Azóta állandóan ezen az élményen tűnődöm. Időnként eszembe jut, hogy talán egy biztos szerződéssel a zsebben felszabadultabban lehet játszani, de ezt a gondolatot azonnal el is hessentem. Nincs értelme ezen meditálni, sokkal fontosabb, hogy ki merjük mondani: nagyon lemaradtunk.

Az alapképességekkel, a tehetséggel nincs baj, ezektől még megállhatná a helyét bármelyik magyar labdarúgó Európában. Ám az erőnlét terén már hatalmas a különbség. Mi még csak hírből ismerjük – tisztelet a kevés kivételnek – a modern játékfelfogást, és az ottani edzésmunkát sem könnyű megszokni. Rengeteget kell dolgozni azért, hogy utolérjük a Franciaországban vagy mondjuk Belgiumban nevelkedett játékosokat."

„...Talán a mai gyerekek egyszer betörhetnek majd a nyugati játékospiacra, talán majd ők is futballoznak olyan szinten. Ehhez azonban a labdarúgás körül csaknem mindennek meg kell változnia. Gondolok elsősorban a gyerekekkel való foglalkozásra, hogy jobb körülmények között, szakmailag nívósabb munkával tanulhassák meg a játékot, hogy a felfogásuk ízig-vérig profi legyen, és így tovább.

A maiak közül is akad tíz-tizenöt játékos, aki külföldön is megállná a helyét, de ez igen kicsi szám. Détári, Kozma és Kiprich európai szinten is számottevő csapatban légióskodik, ami bizonyítja, hogy nekünk is vannak tehetségeink, ám aligha véletlen, hogy a leghíresebb egyesületek nem vesznek össze rajtunk..."

„...Szeretnék, persze, hogy szeretnék egyszer külföldön futballozni, de nem mindenáron. Most először is helyre kell tennem magamat, aztán majd meglátjuk, mi lesz. Mindenesetre meg fogom gondolni, hogy hova megyek, ha hívnak. Csak akkor mondok igent egy külföldi ajánlatra, ha jók a feltételek, és ha úgy érzem, hasznos tudok lenni.

A pénz fontos szempont, de nem a legelső. Ha nem hívnak olyan helyről, amely fejlődési lehetőséget is nyújt, akkor inkább játszom tovább itthon. Valamilyen kiscsapatba pusztán a pénz miatt most biztosan nem mennék, erre ráérek majd később, amikor már befejeztem a pályafutásomat."

„... Nem vagyok borúlátó alkat, de nem tenném rá a vagyonomat arra, hogy a közeljövőben magyar sikerektől lesz hangos a futballvilág. A válogatott más: az idegenlégiósok vezérletével szerintem még kijuthatunk a világbajnokságra, csakhogy ez nem tükrözi a magyar labdarúgás színvonalát. A klubcsapatoknak szerintem nagyon szerények a lehetőségeik a kupákban. Egy-egy jó eredmény a jó képességeknek köszönhetően kicsúszhat, de hosszú távon nincsenek komoly esélyeink.

Persze őszintén szurkolok, s remélem, hogy hamarosan megváltozik a helyzet, viszont nagy baj lenne, ha becsapnánk magunkat. A hátrány nem behozhatatlan, azonban ha nem ismerjük el, hogy létezik, ha nem döbbenünk rá, akkor csupán nagyon sokára dolgozhatjuk le."

Azóta már szinte mindenki más is rádöbbent a fentiekre. Felzárkózni azonban így se nagyon sikerül...