A brazil idejött, látott - aztán senki se látta

Vágólapra másolva!
2011.04.05. 11:40
null
Jött, látott, lelépett: Neco története jó kórkép a kilencvenes évek eleji magyar viszonyokról (képünk illusztráció)
A rendszerváltással megnyíltak a határok, és attól fogva nemcsak magyar futballisták igazolhattak külföldre (ami bizonyos korlátokkal már 1979 óta lehetséges volt), hanem hozzánk is jöhettek szerencsét próbálni mások. A légiósok között előfordultak példaképnek állítható remek játékosok is, de több (volt) a felejthető, sokuk pedig mindössze futó kalandként élhette meg az itt tartózkodást: vagy nekik köszönték meg pillanatok alatt a részvételt, vagy ők álltak tovább, amint lehetett. Olyan is akadt, aki még az első tétmeccsét sem várta meg, csak távozott egy borítékkal...  

Volt egyszer egy üzletember, aki az 1992–1993-as idényben a Vasas menedzsereként ügyködött. Amikor szerepet vállalt, épp nem ment annyira rosszul az együttesnek, hiszen azt előző szezonban hatodik lett, ezúttal pedig ötödikként telelt.

Az illető, egy gmk vezetője a holt szezonban fogta magát, és megvásárolta az Újpestről eltanácsolt Bácsi Sándort, akit aztán annak rendje és módja szerint az angyalföldiekhez vitt. Ezt a szakmában nem mindenki tartotta jó ötletnek, mert hiába volt a 23 éves fiatalember bajnok, kupa- és Szuperkupa-győztes, valamint kétszeres válogatott (két simán elvesztett meccsen), folyamatosan súlyproblémákkal küszködött.

A csatár az ősszel a liláknál egy gólt szerzett, és új munkaadójánál is hamar túlesett az első – s mint kiderült: egyetlen – találatán, amikor Győrben fontos gólt fejelt. Utána azonban vele együtt is kikapott csapata a vendég Veszprémtől, azaz látszott, hogy a piros-kékek további erősítésre szorulnak. Ekkor újra akcióba lépett a klubnak egyébként sokat segítő menedzser, aki ismét megnyitotta a pénztárcáját, és egy másik bt. elnökének anyagi hozzájárulásával megvette a technikásnak mondott brazil Necót is – pontosabban a játékjogát június 30-ig.

Nemsokára azonban az új fiú cselei, trükkjei helyett arról volt kénytelen írni a Nemzeti Sport munkatársa, hogy „ez mér tényleg a mélypont: menekülnek innen a futballisták. Nem mindegyik, csupán aki tud. Például Neco, aki annyiszor szerepelt a magyar bajnokságban, mint világhírű honfitársa, Pelé: egyszer sem.

Itt volt, edzett, nyilatkozott, mosolygott – majd egyszer csak eltűnt. Elrabolták vagy meglógott? A kérdés így is, úgy is izgalmas. A brazil fiatalember ugyanis nem mehetett ilyen egyszerűen el innen. Nem unhatta meg Magyarországot, s nem lehetett honvágya, hiszen érvényes szerződés kötötte ide."

Ráadásául nem is egy megállapodás, hanem kettő. Az egyik az említett üzletemberrel, aki ugyanúgy megvásárolta egy menedzserirodától a játékjogát, mint korábban a másik „nagy befektetését", Bácsiét az Újpesttől. A dél-amerikai labdarúgó március 25-én aláírásával szentesítette az első kontraktust, majd zsebre vágott egy tekintélyes dollárköteget.

Ekkor boldogan fogott kezet tulajdonosával, majd a tolmács segítségével kijelentette: alig várja, hogy játszhasson a Vasasban. A második szerződésében egyébként éppen ezt vállalta (a szignójával) az egylet felé.

Az őt megvásárló úr, precíz ember lévén, egy XV. kerületi lakásba költöztette „második fiát", aki aztán rendszeresen látogatta is a Fáy utcai edzéseket, sőt ott járt az MTK elleni találkozón – igaz, egyelőre csak a lelátón. Másnap, hétfőn, 1993. április 5-én is tréningezett, majd este még látták őt, kedden viszont mintha a föld nyelte volna el: se híre, se hamva nem volt.

A menedzser ezzel kapcsolatban a következőket mondta: „Hihetetlen és érthetetlen, ami történt. Nálam van a fiú játékengedélye, már játszhatott volna a hétvégén is. Aztán egyszer csak fogja magát és eltűnik. Fogalmam sincs, hogy hol lehet. Állítólag hétfő este egy honfitársával látták, s olyan információhoz is jutottam, miszerint azóta Barcelonában van. Az biztos, hogy az MLSZ-en keresztül letiltatjuk a játékjogát, ha nem jelentkezik."

Neco nem kis bravúrt vitt véghez: néhány szakembert és futballistát leszámítva senki sem tudta, mit is tudott, tétmeccsen ugyanis egyszer sem játszott a Vasasban (amely – talán nem kimondottan emiatt – az évad végére a 10. pozícióba csúszott vissza...). Ehhez képest „bomba jó" szerződéseket kötött, és néhány héten át szinte többet foglalkoztak vele az újságok, mintha nyolc gólt lőtt volna valamelyik edzőmérkőzésen.

„Hogy mire is volt képes? A futballpályán nem tudjuk. Az életben viszont ügyes..." – vont konklúziót a faramuci történetről beszámoló NS-újságíró.

A baj az, hogy a korábbi szabályok és társadalmi kötöttségek fellazulásával, a lehetőségek szélesedésével – és ami mindezekkel sajnos idehaza együtt járt: a vadkapitalizmussal – a már előzőleg is számos belőle jól élő, de hozzá nem értőt a hátán cipelő magyar labdarúgást a kilencvenes években ellepték az ügyeskedők. És nemcsak nehezen megítélhető tudású külföldi labdarúgók, hanem főleg homályos hátterű tulajdonosok, klubvezetők, játékosügynökök – vagy olykor éppenséggel jó szándékú amatőrök.

Mára talán már elmondhatjuk, hogy nemcsak Neco tűnt el a futballunkból, de e kétes és különös elemek egy része is. Gyaníthatóan azonban még nem mind...

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik