Vadócz Krisztián gólja és gólpassza Alicantéban

Vágólapra másolva!
2011.03.20. 19:05
null
Vadócz a harmadik gólját szerezte a bajnokságban, a másodikat az Hércules ellen (Fotó: Action Images)
Nagyszerű játékkal, góllal és gólpasszal vette ki a részét Vadócz Krisztián az Osasuna alicantei sikeréből a spanyol első osztályú labdarúgó-bajnokság (Primera División) 29. fordulójában, ezt a tabella utolsó helyére visszacsúszó Hércules bánta.

A szezon elején még a Camp Nouban bravúros győzelmet arató újonc a folytatásban már kevésbé villantott, a fordulót speciel kieső helyen állva várta. A legutóbbi két fordulóban két győzelmet elkönyvelő, öt fordulóban pedig tíz pontot szerző, idegenben nem túl acélos – tizennégy eddig bajnokin öt pontot begyűjtő és mindössze egy győzelmet arató – Osasuna viszont meglépett picit a tabella veszélyes részéről. A pamplonaiak vasárnap újabb nagyszerű győzelmet arattak, ebben pedig döntő érdemeket mondhat magáénak a magyar középpályás.

SZAVAZÁS

Ön szerint a Real Madrid befoghatja még a címvédő Barcelonát?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A 10. percben Vadócz tört be a tizenhatoson belülre a jobb oldalon, védője szorításában középre adott. A kapu előtt két hazai védő sem tudott tisztázni, így a túloldalon érkező Javier Camunas gólra váltotta a beadást. A vendégek előnye még a szünet előtt megduplázódott, akkor Nelson találta az alicantei kapuba. A fordulást követően Vadócz egy bal oldali szabadrúgásra robbant be a kapu elő jó ütemben, így az 59. percben háromra növelte a két csapat közötti különbséget. A végeredményt Enrique Sola állította be a 67. percben. Az Osasuna megtáltosodott, így a válogatotthoz egy jó formában lévő, önbizalommal telt Vadócz érkezik majd haza hétfőn este.

A magyar légiósnak ez volt a harmadik gólja a bajnoki szezonban, korábban a Villarreal és a Hércules ellen talált be, idegenben, illetve hazai pályán. Az Alicanténak nem nagyon megy az Osasuna ellen – sem –, a két mérkőzést összesítésben nulla ponttal és 0–7-es gólkülönbséggel tudták le.

HÉRCULES–OSASUNA 0–4

A Levante Rubén Suárez 90. percben szerzett találatával három pontot szerzett La Corunában, a Málaga otthon José Rondón duplájával verte meg az Espanyolt, nem mellékesen lépett el az utolsó helyről, amely így az Hérculesé lett. Miguel de las Cueves korai találata három pontot ért Gijónban a Sportingnak az Almería ellen. A Sociedad egygólos vereséget szenvedett Santanderben.

A Villarreal Marco Rubén 58. percben szerzett találatával jutott három ponthoz Bilbaóban az Athletic vendégeként. A Villarreal értékes idegenbeli győzelemmel maradt partiban a Valenciával folytatott versenyfutásban, amelynek gyakorlati tétje a bajnoki bronzérem. Az Athletic ötödször kapott ki hazai pályán – legutóbb pont a Valenciától, szintén egygólos (2–1) különbséggel –, a Villarreal ötödször győzött idegenben.

A Sevilla Ivan Rakitic 70. percben szerzett találatával jutott három ponthoz Valenciában. A svájci születésű, de horvát válogatott középpályás a téli átigazolási időszakban a Schalkét elhagyva kötött négy és fél éves szerződést a Sevillával, nyolcadik bajnokiján már harmadszor volt eredményes. Ráadásul kifejezetten fontos gólokat szerez, az Hérculest az ő találatával verték meg 1–0-ra, az Atlético elleni 2–2-n Madridban szerzett egyet. A második spanyol bajnokiján öngólt vétő középpályásnak ezen kívül van még két asszisztja is. Ez volt a vasárnap negyedik idegenbeli győzelme a spanyol élvonalban, ráadásként a házigazdák gólt sem értek el, igaz, háromszor minimális volt mindössze a különbség.

A Valencia így pontszámban magára „engedte" első számú üldözőjét, a Villarrealt, míg a Sevilla pontszámban beérte a hatodik helyen álló Athletic Bilbaót, amely otthon kapott ki a Villarrealtól.


AZ ÁLLÁS
1. Barcelona 29 25 3 1 81–15 +66 78
2. Real Madrid 29 23 4 2 69–21 +48 73
3. Villarreal 29 16 6 7 48–30 +18 54
4. Valencia 29 16 6 7 42–33 +9 54
5. Espanyol 29 14 1 14 37–41 –4 43
6. Athletic Bilbao 29 13 3 13 44–41 +3 42
7. Sevilla 29 12 6 11 43–43 0 42
8. Atlético Madrid 29 11 6 12 42–39 +3 39
9. Mallorca 29 11 5 13 30–38 –8 38
10. Levante 29 10 5 14 30–39 –9 35
11. Osasuna 29 9 8 12 34–33 +1 35
12. Real Sociedad 29 11 2 16 39–48 –9 35
13. Getafe 29 9 7 13 39–45 –6 34
14. Santander 29 8 9 12 28–43 –15 33
15. Sporting Gijón 29 7 11 11 27–35 –8 32
16. Deportivo 29 7 10 12 23–39 –16 31
17. Zaragoza 29 7 9 13 28–40 –12 30
18. Málaga 29 8 5 16 38–59 –21 29
19. Almería 29 5 11 13 30–48 –18 26
20. Hércules 29 7 5 17 25–47 –22 26
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik