Spanyolország: Madridban felavatták a Puskás Ferencről elnevezett utcát

MTI, munkatársunktólMTI, munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2021.05.26. 19:41
null
In Madrid, a street named after Ferenc Puskás was inaugurated (Photos: KKM/Mátyás Borsos)
Ünnepélyes keretek között avatták fel a Puskás Ferencről, az Aranycsapat és a Real Madrid legendás labdarúgójáról elnevezett utcát a spanyol fővárosban szerdán.

„Büszkék vagyunk Puskás Ferencre, mint a legismertebb magyarra, aki a pályafutását a nehézségekkel és kihívásokkal teli történelmi időszakban tette rendkívül sikeressé” – fogalmazott Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a kelet-madridi Vicálvaro kerületben tartott rövid ünnepségen, ahol lapunk főszerkesztőjével, Szöllősi Györggyel, a Puskás-ügyek nagykövetével közösen leplezték le a Puskás Ferenc nevét viselő utcatáblát.

Beszélt arról, hogy bár Puskás Öcsi 15 éve elhunyt, de még mindig emlékeznek rá világszerte, méltatta „a kor legjobb futballistájának” teljesítményét, és felidézte máig megdöntetlen rekordját: az elmúlt 60 évben senki nem tudott négy gólt rúgni az Európa-bajnokság vagy a Bajnokok Ligája döntőjében.

A tárcavezető a spanyol és magyar nemzet közötti összekötő kapocsnak nevezte Puskás Ferencet, köszönetet mondott a spanyoloknak, a Real Madridnak és Madrid városának is, amiért méltó módon őrzik emlékét.

Szijjártó Péter az avatáson
Szijjártó Péter az avatáson

A döntés már egy évtizede megszületett, de az építőipari válság miatt a kijelölt területen nem létezett valódi utca, sem házak. Mostanra változott a helyzet, és sorra húzzák fel a lakóházakat.

„Puskás Ferenc a Real Madrid történetének alapvető figurája, a Real Madrid legendáját lehetetlen lenne megérteni Puskás Ferenc nélkül. Puskás Ferenc rajta van a címerünkön, a pólónkon, az egyenruhánkon és mindig is a szívünkben őrizzük” – fogalmazott Emilio Butragueno, a Real Madrid nemzetközi igazgatója.

Mint mondta, Puskás tagja volt egy felejthetetlen generációnak, amely hozzájárult ahhoz, hogy a Real Madrid mítosszá nője ki magát.

„Nagyon nagy büszkeséggel tölt el minket, hogy ezentúl egy olyan utcánk is van, amely örökre emlékezetessé teszi Puskás Ferenc alakját” – tette hozzá.

Emilio Butragueno az avatáson
Emilio Butragueno az avatáson

Beszédet mondott Santiago Saura, a madridi önkormányzat nemzetközi kapcsolatokért felelős igazgatója is, aki egy eredeti utcanévtáblával ajándékozta meg Szijjártó Pétert és Réka Damborena Puskást, Puskás Ferenc unokáját, aki a lányával, Anéval érkezett Baszkföldről az avatásra.

Az ünnepségen – amelyre a helyi lakók közül is sokan összegyűltek – részt vett Amancio Amaro, a Real Madrid egykori csatára, aki 1962-től 1966-ig játszott együtt a Spanyolországban Panchónak becézett magyar legendával. Jelen volt még Mark Sebastian Dévai Márk Sebastián, a Real Madrid magyar szurkolói klub, a Pena Madridista Hungara elnöke és Tóth Katalin, Magyarország madridi nagykövete, az eseményen forgatott a Real Madrid TV is. A klub honlapja rövid videót tett közzé az utcatábla leleplezéséről.

Puskás Ferenc dédunokája is eljött
Puskás Ferenc dédunokája is eljött

Puskás Ferenc az 1956-os forradalom leverése után érkezett Spanyolországba, ahol 1958 és 1966 között játszott a királyi klubban.

Amancio nyilatkozik a Real Madrid TV-nek
Amancio nyilatkozik a Real Madrid TV-nek

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik