Spanyolország: Joan Carrillo a lovak közé csapott

Vágólapra másolva!
2015.10.21. 13:51
A napokban vezetőedzőnek kinevezett Joan Carrillo szerdán megtartotta első edzését a spanyol labdarúgó-bajnokság másodosztályában eddig rendkívül gyengén szereplő Almería játékosainak.

„Nagyon nagy lehetőség ez számomra, bízom benne, hogy mielőbb kimászunk a gödörből – mondta székfoglalójában a Videoton korábbi trénere. – Stabilan védekező, gyors futballt játszó csapat kialakítása a célom, és az első közös edzésen tapasztaltak ugyanolyan biztatóak, mint amit korábban a videókon láttam a csapattól. Nagyon számítok szurkolóink támogatására is, ígérem, igyekszünk kiszolgálni őket.”

Carrillo csütörtökön két edzést vezényel, majd a hétvégén jöhet a bemutatkozás: a hetek óta nyeretlen, a tabella utolsó előtti (21.) helyén álló Almería az egy pozícióval előrébb veszteglő Mallorca vendége lesz vasárnap.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik